2007-05-31

eContentPlus információs nap a GKM-ben

A Gazdasági és Közlekedésügyi Minisztérium, az esemény színhelye.
Kép: HUNAGI fotógyűjtemény, 2007

ELGI részvétele a nemzetközi GeoMind földrajzi tartalom-szolgáltatási projektben

Az előadások között volt az Vértesy László (ELGI) ismertetése a GeoMind projektről, amely a geofizikai adatok ismertségének növelését célozta meg. A magyar szerepvállalás jelentős, a 649 millió forintos projektben a 12 konzorciumi résztvevő között mintegy 90 millió esik a magyar résztvételre. A feladat végrehajtásába 9 hazai adatszolgáltató kapcsolódik be, a munka 89 adatrendszert ölel fel.
A MATISZ (elnöke Mlinarics József úr) és a HUNAGI közötti partneri kapcsolat eredményeképpen a rendezvényről megfelelő időben tájékozódhatott a HUNAGI közössége, mégis a tagszervezetek közül sajnos egyedül a HUNGIS Alpítvány képviseltette magát.
Tegnap Luxemburgban eContentplus meghallgatáson vettek részt az eSDI-Net+ projekt elsődleges képviselői.
A projektben a HUNAGI és három tagszervezete is konzorciumi résztvevő. A projektfelelős ma reggeli tájékoztatása szerint a tárgyalás a DG InfSo képviselőivel eredményes volt. A projektben a HUNAGI elsősorban disszeminációs feladatot vállalt.
A DG InfSo képviselője Watelet úr érdeklődését fejezte ki az Ihlet Tisza River Development Programja iránt és várhatóan ott lesz a júniusi Európai Parlamentbeli projekt műhelyen. A projekt európai relevanciáját adja, hogy három irányelvet is figyelembe vesz: Európai Vízügyi Keretirányelvet, az INSPIRE irányelvet és a PSI irányelvet, amely a közadatok újrafelhasználására vonatkozik. Ezen felül újszerűsége még, hogy a Local to Global szemlélet mellett összehasonlítást biztosít és analógiák felismerését segíti a Parana és a Mekong vízgyűjtők hasonló fejlesztési programjai között.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése