2008-05-25

Tematikus HUNAGI Találkozó Földrajzi nevek és elektronikus tartalomszolgáltatás témakörben

A Nemzeti Digitális Adattár megkeresésére a HUNAGI meghívásos találkozót tervez szervezni Földrajzi nevek és elektronikus tartalomszolgáltatás témakörében.
Várjuk tagszervezeteink és partnereink közül mindazok visszajelzését, akik a 2-3 órás találkozón való részvételben érintettek illetve érdekeltek.
A visszajelzéseket a gabor.remetey@gmail.hu címre kérjük, névvel, címmel, elérési adatokkal és egy bekezdésben összefoglalva   a földrajzi nevekkel kapcsolatos kompetenciáját, szerepét és tevékenységét, eredményeit. Örömmel vesszük, ha olyan szakembert is a HUNAGI figyelmébe ajánl, aki feltétlenül meghívandó. A találkozó szervezését a Nemzeti Digitális Adattár szakmai igazgatója és a HUNAGI vezető tisztségviselői készítik elő és a találkozó munkájába partnerszervezetünk a Magyar Tartalomipari Szövetség vezetőit, továbbá alapító tagszervezetünk, az MFTTT-n keresztül a Földrajzi nevek elsődleges szolgáltatóit is be kívánjuk vonni. Mint ismeretes, a Földrajzi nevek az INSPIRE Irányelv megvalósítás szempontjából is jelentős témakör, 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése