2009-01-12

"Szép Magyar Térkép 2008" pályázat

Mai postánkból!
Tagszervezetünk, az ELTE TGT közérdekű közleménye:
"PÁLYÁZATI FELHIVÁS
A Lázár deák Térképészeti Alapítvány és az Országos Széchényi Könyvtár Térképtára pályázatot ír ki a
"Szép Magyar Térkép 2008"
cím elnyerésére, amelyre minden magyar térképkészítő és -kiadó műhely korlátlan számú kizárólag saját maga által készített és 2008-ben közreadott művel pályázhat határainkon innen és túlról.
A pályaműveket szakértőkből és laikusokból álló zsűri értékeli és díjazza, amelynek elnöke az Országos Széchényi Könyvtár Főigazgatója. (A térképvásárlók többsége sem szakmabeli, így értékelésük akár jelzés is lehet az alkotók számára.)
Pályázni lehet az alábbi kategóriákban
- idegenforgalmi térképek és atlaszok (beleértve a város-, az autós és turistatérképeket),
- iskolai térképek és atlaszok,
- tudományos térképek és atlaszok,
- kartográfiai sorozatok. (Sorozatnak az azonos logóval és/vagy címlappal díszítéssel ellátott művek tekinthetők. Részeik csak egyedi művek között indulhatnak e versenyben, függetlenül attól, hogy megjelentetésük és/vagy készítésük anyagi feltételét ki vállalta magára.)
A zsűri fenntartja magának a jogot, hogy a megnevezett kategóriák mellett más díjat is kiadjon.
A beküldött darabokból rendezett kiállítás előre láthatóan 2009. március 20-tól - 2009. április 30-ig lesz megtekinthető az Országos Széchényi Könyvtár VI. szinti előadó termében, könyvtár nyitvatartási ideje alatt.
Kérjük, hogy a pályázaton való részvételével segítse elő a magyarországi térképkultúra elmélyítését.
Pályázat határideje: 2009. január 31.
Beküldendő művek száma: minden nevezni kívánt művet két példányban kell elküldeni.
Cím: Országos Széchényi Könyvtár Térképtára, H-1827 Budapest.
Dr. Zentai László Dr. Plihál Katalin
az alapítvány elnöke OSZK Térképtár o.v. "

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése