2009-06-23

Nem elég vonzó a térinformatika - vajon csak a holland diákságnak?

A GSDI11 konferencia utolsó napján a reggeli plenáris ülésen hangot kapott a diákság véleménye is. A három megkérdezett szerint a földrajzi információval foglalkozók tevékenysége monoton, másokkal kevés kontaktust engedő magányos munka, lányoknak nem való, karrierrel sem kecsegtet, matematikát kedvelőknek való szűk szakma, ami ráadásul nem is eredményez konkrét alkotást. Túlontúl el vannak foglalva eszközeikkel, jólehet mindez csak alkalmazott tudomány. A hallgatóság soraiból egyedül Paul Kelly, a FIG 3.Bizottság téradat infrastruktúra munkacsoportja vezetője (a kis képen) volt az, aki reflektált e véleményekre.
A konferenciát követő GSDI vezetőségi ülésen Dave Lovell, az EuroGeographics ügyvezető igazgatója sürgette, hogy többet és céltudatosabban kell tenni a szakma iránti érdeklődés felkeltésére, és ezt már szinte késő a felsőoktatásba való belépéskor megkezdeni.
Dave Lovell két honlapcímet is megosztott a minapi levelezésben amely azt mutatja, hogy az Egyesült Királyságban a Királyi Földrajzi Társaság égisze alatt milyen elkötelezett munka folyik a földrajz szakma megkedveltetése céljából.
http://www.geographyteachingtoday.org.uk/ambassadors/introduction/
http://www.rgs.org/OurWork/Schools/Action+Plan+for+Geography/Geography+Ambassadors.htm

Egészen véletlenül, éppen ugyanazon a napon hasonló céllal indulhatott kapcsolatfelvétel a HUNAGI kezdeményezésére a Farkasréti Iskola SASFA Öregdiák Köre és az ELTE
Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék között annak érdekében, hogy az iskola érdeklődő diáksága megismerkedhessen e szakterület érdekességével. Aznap este tartott egyébként előadást Juhász Árpád a geológus-földrajztudós, a kék bolygó vándora a 77 éves iskolában a SASFA Egyesület által szervezett rendezvényen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése