2009-08-30

EURADIN Magyar Nap - az Önkormányzati Minisztérium javaslatára meghívott önkormányzati testületek

ÖM válaszlevele EURADIN támakörben. Közzététele kizárólag a tájékoztatást szolgálja. Harmadik fél által nem közölhető. HUNAGI dokumentum-gyűjtemény, 2009
Az európai címinfrastruktúra tárgyában szervezett EURADIN Magyar Nap rendezvénnyel kapcsolatban a szervezők nevében a HUNAGI augusztus első felében levelet írt dr. Forgács Imre úrnak, az Önkormányzati Minisztérium önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkárának.
Tekintettel arra, hogy a címek az önkormányzatok számára alapvető fontossággal bírnak, a legjobb európai gyakorlat és az Európai Cím Fórum koncepció megismerésének elősegítésére kértük Államtitkár urat, hogy jelöljön ki vagy ajánljon olyan illetékes testületi vagy szervezeti szakértőket, akik számára meghívót küldhetünk.
A tegnapi, szombati munkanapon érkezett Önkormányzati Minisztérium illetékes főosztályának pozitív válasza. Ennek alapján a szervezők nevében még aznap, a HUNAGI részéről az alábbi szakmai testületek kaptak meghívást (e-mail címük rendelkezésre állása szerint):

dr. Ipkovich György úr, elnök
Közigazgatási Informatikai Bizottság
e-önkormányzati Albizottság


dr. Gémesi György úr, elnök
Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MOSZ)

dr.Zongor Gábor úr, főtitkár
Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ)

dr Ódor Ferenc úr, elnök
Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ)

Kósa Lajos úr, elnök
Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ)

dr. Illés György úr, alelnök
Magyar Faluszövetség

dr. Wekler Ferenc úr, elnök
Községek, Kistelepülések és Kistérségek Örszágs Önkormányzati Szövetsége (KOSZ)

dr. Sütő László úr, elnök
Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége (KÖOÉsz)

A rendezvényre való jelentkezés már lezárult, a terem megtelt, on-line jelentkezést már csak egyedül a felsorolt testületek egy-egy kijelölt szakembere esetén fogadnak a szervezők.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése