2010-07-30

ICA szervezésben webes térinformatikai/térképészeti műhely Délkelet-Ázsiában magyar részvétellel

Mai postánkból. Zentai László professzor úr írja levelében a HUNAGI Napló olvasói számára:
"A Nemzetközi Térképészeti Társulás (ICA) Oktatási és Képzési Bizottsága kétszer két hetes workshopot rendez Web GIS/mapping témában két országban (Vietnámban és Indonéziában). Mindkét workshop nyolc modulból áll, a vietnámi 2010. VII. 19-30. között zajlott, majd ezt követi az indonéziai. A vietnámi workshop első heti négy moduljának szakmai vezetője Zentai László, egyetemi tanár volt, aki az Internet Mapping és a Prepress and Digital printing modulok előadója volt. A másik két modul (Atlas Cartography, Cartographic Information System) előadója Vit Vozenilek, az olomouci Palacky Egyetem egyetemi tanára volt. A modul második hetének előadásait az ausztrál William Cartwright, az ICA elnöke vezeti, másik előadója Manuela Schmidt, a bécsi Műszaki Egyetemről.
Ezt követően a workshop Indonéziában folytatódik részben más modulokkal és előadókkal (egyetemi elfoglaltságaink miatt én és a cseh professzortársam csak a vietnámi modulokat tudtuk elvállalni).
Küldök 4 képet is.


Üdvözlettel:
Zentai László térképész, tanszékvezető egyetemi tanár
ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék
1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A
Tel: 2090555/6723, 3722975, fax: 3722951 - http://lazarus.elte.hu "

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése