2010-09-14

Helyzetjelentés az INSPIRE II.4 Földtan c. pont teljesítéséről


Tgaszervezetünk a MÁFI szakértője jóvoltából helyzetjelentést olvashatnak a HUNAGI Napló olvasói az INSPIRE II.4. Földtan c. pont teljesítéséről. Hasznos lenne, ha más tematikus adat-kör felelős intézmények szakértői hasonló módon megosztanák információikat a HUNAGI tagszervezeti, partneri és blogolvasói táborával. A tapasztalatok cseréje ugyanolyan hasznos lehet mint maga az adatok megosztása, amely az INSPIRE elsődleges célja. Éppen ezekről a kérdésekről kezdődik itt Skopjéban egy háromnapos nemzetközi konferencia, amelyről a HUNAGI Napló az internet összeköttetés lehetőségeinek határán belül beszámol majd.
 Tehát Síkhegyi Ferenc úr írja:
'Az Európa Parlament és a Tanács  2007/2/EK Irányelve (2007. március 14.) az Európai Közösségen belüli térinformációs infrastruktúra (INSPIRE) kialakításáról a földtant kiemeli a tematikus térinformatikai adatbázisok köréből, és a II. melléklet 4. pontjaként kezelve más, közelebbi határidőkkel megszabott ütemtervet ír elő.

Intézetünk, a Magyar Állami Földtani Intézet a téma hazai felelőseként a többi ország földtani szolgálatának közös európai szervezetében, az EuroGeoSurveys-ben, összehangoltan végzi munkáját. A projekt egy elnyert eContentPlus pályázati támogatással több munkarészben végzi a feladatok teljesítését.
A munkák három fő irányban zajlanak, illetve zárulnak le szeptember 30-án:
- Közös, elsősorban a földtudományi tematikájú térképek metaadatainak bevitelére alkalmas, az INSPIRE követelményekkel teljes összhangban lévő szoftver elkészítése és a feltöltések megkezdése. Az elkészült felület ide kattintva érhető el: MIcKA metaadat beviteli felület. A kezdőoldal világosan megmutatja, hogy alkalmas az egyéb térbeli metaadatok bevitelére is. Érdemes megjegyezni, hogy a projekt eredeti vezetője, a cseh Robert Tomas ma már a JRC-ben visel rangot.
- A résztvevő szolgálatok együttműködésében olyan interoperabilis földtani térkép előállítása, ami azonos jelkulcs szerint készül. A tagországok egységesen hozzájárulnak, hogy a térkép és a kitöltött attribútum táblázatok a web-en mindenki számára hozzáférhetőek és letölthetők legyenek. Az Európa nyugati és közép-európai részéről feltöltött térképek ide kattintva tekinthetők meg.
- Alapvető szempont volt, hogy az egységes szótárak (tezauruszok), a metaadat beviteli felület, és a térképek/szolgáltatások legalapvetőbb adatai (cím és összefoglalás) minden tagország nyelvén meglegyenek; ez rendkívül sok fordítói munkát igényelt. A fordítások készítésekor számos olyan, informatikai és térinformatikai szakszót, kifejezést kellett lefordítani, amik esetében az egységes magyar nyelvhasználat alapkövetelmény lenne. Ilyen azonban még az INSPIRE tekintetében sincs; ezért az Irányelvek és a metaadatokra vonatkozó 1205/2008/EK rendelet magyar szavait figyelembe véve készítettük a fenti honlapok magyar változatait. Az angol eredetik és a megfelelő magyar fordításaik Excel táblázatait szívesen rendelkezésre bocsátjuk. Ha a szakmai többség a jövőben hasonló magyar nyelvű felületeket gondol elkészíteni, talán kiindulási alapként megfelelnek.
Nemzetközi együttműködésben dolgozván, az ottani határidők bennünket köteleztek, és nem lehetett arra várni, hogy egységes, az INSPIRE céljaira megfelelő „hivatalos” magyar fordítás elészüljön, illetve ha ilyen már volna, akkor az egyes témák felelőseihez eljusson.
Bármilyen észrevétel, együttműködési szándék esetében szívesen veszünk részt minden közös munkában:
Magyar Állami Földtani Intézet geoinformatikai osztálya
Síkhegyi Ferenc PhD tudományos főmunkatárs
(+36) 1 267 1431)"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése