2011-10-31

Körlevél HUNAGI EUROGI jelentése ügyében

Tagszervezeteink, tagintézményeink által közreadott eredmények, új termékek és új szolgáltatások bekrülhetnek a HUNAGI EUROGI számára e héten készülő jelentésébe. 
A figyelemfelhívással kapcsolatos, ma kiküldött 26. idei HUNAGI körlevél tartalma:
"Tisztelt Tagszervezeteink, Tagintézményeink, Tisztelt Partnereink!
2011 november 16-án az EUROGI Pozsonyban tartja kibővített Tagsági Napját.
Ahogy a korábbi években is, ezen a napon mód és lehetőség van olyan az európai kontextusban is hasznos információk cseréjére, melyek például az évente megfogalmazott 3-4 tematika köré csorportosuló kérdések megválaszolása országonként, illetve EUROGI tagszervezetnként.
Az idén megadott tematikákat a megérkezés napján (október 29) a HUNAGI Napló már leközölte. Nos az alábbi szempontok szerint szükséges a HUNAGI beszámoló összeállítása:
            Térinformatika hazai helyzetének áttekintése külön kitérve 4 forró témára:
- térinformatika adta többletérték : hogyan igazodik a jelen nehéz pénzügyi helyzethez az ön szervezete/intézménye? Van változás az értéknövelő térinformatikai szolgáltatásokkal kapcsolatos politikában/gyakorlatban?
- Mi várható az INSPIRE befejezése után (2020)? Vannak-e olyan szakterületi előkészületek amelyek az INSPIRE végrehajtása utáni időszakra vonatkoznak?
- Mi a független irányítású térinformatikai szakértő/szakmai szervezetek haszna? Melyek ezek a hasznok Magyarországon, ezek mely elemei nyilvánvalóak és mely elemei jelentkeznek csak közvetetten?
- A nemzeti szint alatti (subnational) téradat infrastruktúrák: milyen pozitív példák, legjobb gyakorlatok sorolhatóak fel és ezek alapján milyen javaslatok, bátorítások tehetőek más egyéb nemzeti szint alatti SDI szolgáltatások felé?
A HUNAGI jelentéshez felhasználunk minden hozzájárulást bármely feltett kérdésben, de azon túl is.
Pontos hívatkozások termékekre, szolgáltatásokra (URL-lel), publikációkra, eseményekre elgedhetetlnk. Statisztikák hasznosak. A jelentés nyílvános lesz és bárki által hozzáférhető.
Várom szíves visszajelzésüket a hozzájárulással e hét péntekig, hogy a hétvégén az angol nyelvű beszámolót elkészíthessem.
Üdvözlettel,
--
Dr. Remetey-Fülöpp Gábor
főtitkár



Magyar Térinformatikai Társaság (HUNAGI)
Hungarian Association for Geo-information
1122 Budapest Pethényi út 11/b
tel.: +36 30/415-8276
Skype: hunagirfg
e-mail: gabor.remetey@gmail.com
URL: www.hunagi.hu
 "

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése