2011-10-20

Legfrissebb szakmapolitikai események

Kedd délelőtt Barkóczi Zsoltnál, a  HUNAGI elnökénél megbeszélésre került sor. Megfogalmazást nyert, hogy a HUNAGI által 2012. március 22-23-án rendezendő LAPSI  nemzetközi adatpolitikai tematikus műhelyét a 3. HUNAGI konferencia rangjára emeli és az alkalmazási területek közül a mobil térinformatikát helyezi az előtérbe. - A LAPSI budapesti műhelye a közérdekű térbeli adatok és információk liszenszpolitikájával és gyakorlataival foglalkozik majd. Reményeink szerint mind a szabályozási, jogi és pénzügyi szakterület, mind a helyfüggő szolgáltatások, a műholdnavigációs alkalmazásokat támogató, alap- és értéknövelt szolgáltatásokat kínálók számára egyaránt hasznos fórumot teremtünk. Az elképzelésről a LAPSI projektmenedzsmenttel egyeztetésre kerül sor, melyre jó alkalom lesz többek között az EU lengyel elnöksége alatt a közeli napokban Varsóban sorra kerülő műhely. Ez a közadatok közreadásával összefüggő tapasztalatokat vitatja meg. Az ülésen HUNAGI részéről dr. Kovács A. Tamás ügyvéd, PSI szakértő vesz részt. A LAPSI egyeztetést követően a javaslatot megvitatja a HUNAGI elnökség majd sor kerül az első felhívásra a dátum és a tematika megjelölésével. Máris várjuk azok jelentkezését, akiknek aktív részvételére számíthatunk a tervezésben akár előadásjavaslattal, poszterrel, kiállítási standdal, egyéb szakmai és/vagy szponzori támogatással.
A HUNAGI nemzetközi szerepvállalása a héten két kézzel fogható eredményt is hozott.
HUNAGI kezdeményezésre  a Nemzetközi Digitális Föld Társaság (ISDE) elnöke Prof. John Richards  és Prof Abbas Rajabifard, a GSDI szervezet elnöke között együttműködés témakörben kapcsolatfelvétel történt. 
Szerdán szerdán az EUROGI elnökének, Bruce McCormack megkeresésére a november 11-i DG InfSo-EUROGI szakmai tárgyalás egy lehetséges napirendi pontjaként javaslatba került, hogy az ISDE egyik soron következő  Csúcstalálkozója kerüljön vissza Európába. Házigazda akár az EUROGI is lehetne mozgósítva az erősebb európai ipari és kormányzati támogatókat, míg a lebonyolításban - akár a helyszín biztosításában - a HUNAGI is részt vállalhatna célszerűen 2014-ben. Az ISDE technológiák és az ISDE 2020 kocepció szoros kapcsolatban állnak mindazokkal a területekkel, melyek fejlesztését az ICT keretében az InfSo támogatja. Ezt igazolja az Internet jövőjével, az IoT technológiákkal foglalkozó  eseménysorozat, melyre a lengyel szemeszter alatt kerül sor. Ennek programját a HUNAGI Eseményblogja a napokban tete közzé a Nemzeti Innovációs Hivatal jóvoltából.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése