2012-06-15

HUNAGI hozzájárulás az ITP panelvitához


InformációsTársadalomPanel2012
A Magyarország megújul c. Információs Társadalom Parlament rendezvény második napján kormányzati főtisztviselők és az érdekelt ipari és nem-kormányzati szervezetek képviselői részvételével panelvitára került sor Soltész Attila, az Infotér elnöke vezetésével.  A második napon is több HUNAGI tagszervezeti képviselő volt jelen: Keringer Zsolt, Nikl István. A panelbe meghívottak között ott volt a Magyary Zoltán e-Közigazgatástudományi Egyesület elnökségi tagja, a HUNAGI Ellenőrző Bizottság tagja Sikolya Zsolt is. 
Fekete Gábor h.államtitkár (KIM) bejelentette, hogy a kormány szerdai ülésén elfogadta az önkormányzati ASP programot. (Ez térinformatikai szempontból is örvendetes, elég a SAP Urban rendszerére gondolni). Az EURODIGITAL részéről hangzott el, hogy sajnálatosan a témakör legtöbb NGO szereplőjének hiányzik a nemzetközi kitekintése és kapcsolatrendszere. 
A kormányzat és civil szféra kapcsolatáról megkérdezett Sikolya Zsolt elmondta, hogy a civilek szakmailag felkészültek, kompetensek, így érettek a partnerségre, de többségük pénzügyi lehetőségei, kapacitása megfelelő apparátus hiányában korlátozott. A témakör ismert civil szervezetei között név szerint említette az  IVSZ, NJSZT, Magyary Egyesület mellett a HUNAGI-t is. Kiemelte, hogy a civil szervezetekre érdemes támaszkodni, mert ott még több a szakember mint az állami apparátusban, és növeli szerepüket, hogy a civil szervezetek  az ipar, akadémia, oktatóhelek és NGO-k szakembereit is befogadják, politikától, szakmai lobbiérdekektől függetlenül szabadabban működhetnek és előnyös az állam számára, hogy a szakmai érdekegyeztetések többnyire a civil szervezeten belül lefolytathatók. Kiemelt két új irányzatot a participációt, az együttgondolkodást valamint az empowerment-et, azaz a társadalmi csoportok képessé tételét arra, hogy irányítási feladatokat fogadhassanak. Kiemelte az interoperabilitás igényét kérte a civil szervezeteket a jó gyakorlatk felkutatására, hogy azok adott esetben beilleszthetők legyenek. 
Emlékeztetett két jogszabályra is ( 2010. évi CXXXI. törvényre, ami a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szól, továbbá a kormányzati stratégiai irányításról szóló  38/2012. (III. 12.) Korm. rendeletre). Ezek szerint kötelező a társadalmi egyeztetés mind a jogszabályi előkészítés (ideértve a végrehajtási rendeleteket is) során de a stratégiai irányítás tervezeteinek is van társadalmi egyeztetési kötelezettsége. A demokrácia időigényes, a civil szervezetek nem képesek gyakran egy-két napos határidővel terjedelmes szakanyagok beható értékelésre szakembereiket mozgósítani.
Fekete h.államtitkár jelezte, mindent megtesz a civil szervezetek véleményének figyelembevételéért de kérte is egyben őket, hogy az így kialakított kormányzati szakpolitika megvédésében, elfogadtatásában támogatólag lépjenek fel.
A panelvitában tett HUNAGI hozzászólás csatlakozott egy olyan felszólaláshoz, amely a szabványok jelentőségére emlékeztetett. HUNAGI bejelentette, hogy 20 év után Magyarország is tagja lett az Open Geospatial Consortium-nak (OGC), amely a téradatok gyűjtésével, feldolgozásáva, kezelésével és szolgáltatásával összefüggő csúcstechnológiák számára ipari szabványok kidolgozásán munkálkodik. A szervezet első magyar tagja a Károly Róbert Főiskola, míg az ismeretek terjesztésében felkérésre a HUNAGI működik közre.
HUNAGI főtitkárának alkalma volt megállapodni Soltész Attilával, az Információs Társadalomért Egyesület elnökével, valamint Kerémi Andrásnak köszönhetően Dobos Attilával, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége főtitkárával további lépésekről. Kerémi úr az IVSZ Geoinformatika munkacsoport vezetője, aki már a 3. HUNAGI konferencián is jelen volt. 
A rendezvény további részletei a www.infoter.eu honlapon találhatóak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése