2012-10-29

Prof.Lee, az ICSU elnöke a CODATA konferencián

A 23. CODATA ülésen 6 kiemelt előadás, 5 magasszintű szekció, 44 parallel szekció és 23 poszter Bevezető előadásában az ICSU elnöke Prof. Yuan-Tsai Lee külön említette az 1966-ban alapított CODATA szerepvállalását például a GEOSS adatmegosztási politika kimunkálásában, de említette az adathozzáférés és a megjelenítés jelentőségét. Guo Huadong, a CODATA elnöke, a Nemzetközi Digitális Föld Társaság főtitkára és a kínai Földmegfigyelési és Digitális Föld Központ főigazgatója tekintette át a szervezet új eredményeit és feladatait, majd az ISPRS-ből jól ismert Prof Roy Harris a CODATA tudományos bizottságának vezetője vezette fel a kiemelt előadásokat. Elsőként Salvano Bricero a katasztrófa kockázatok integrált kutatási programja tudományos vezetője beszélt. Hangsúlyozta, a legnagyobb kihívást az emberi és szociális sebezhetőség jelenti. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése