2013-06-12

Németországi árvédekezésben alkalmazott térinformatikai és földmegfigyelési adatok

Az alábbi listának a HUNAGI Naplóban való közzétételéről ma délután érkezett meg Dr. Wolfgang Steinborn (Német Űrügynökség - DLR) hozzájárulása. A referenciajegyzéket a HUNAGI árvédekezésben résztvevő szakmai tagintézmények (OVF, NFM MŰI, FÖMI, KRF, Interspect, Geodata) és partner szervezetek (OKF, GeoIQ) közvetlenül is megkapják. A jegyzék edeteligeg arra a célra készült, hogy az ENSZ nyári newyorki térképészeti ülésén az EUROGI képviseletében előadást tartó Prof.Dr.Mauro Salvemini beszámolhasson az egyes európai országok térinformatikai és földmegfigyelési technológiák és szolgáltatások felhasználásáról a katasztrófavédelemben. Az előadásnak külön nyomatékot adnak a súlyos középeurópai áradások, melynek során hazánk is több napja példa nélküli összefogással, fegyelmezettséggel és erőfeszítéssel védekezik, hogy az árt a gátak között tartsa. A hazai tapasztalatok - azok kiértékelését követően - a nemzetközi szakmai közösség érdeklődésére is számot tarthatnak.
Német testvérszervezetünk a DDGI alelnöke, az EUROGI végrehajtó bizottság tagja Dr. Wolfgang Steinborn (DLR, Earth Monitoring Applications & Networksírja:

"...GI and EO support in the recent flooding please look at press releases:

No.1 is of course more scientific but promising as future forecasts considering soil moisture are concerned. No.5 is an operational geoportal of the German ministry of Interior with actual data including situation maps by DLR (Press release No.6). The Disaster-charter (No.4) is an international mechanism of space agencies to release situation maps immediately to support search and rescue..."

A DLR szakértője az International Charter Space and Major  Disaster mechanizmussal kapcsolatban Jens Danzeglocke, aki szükség esetén adathozzáférés ügyben megkereshető. Koordinátáit a felsorolt hazai szervezetek HUNAGI kacsolattartói rövid úton megkapják.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése