2014-01-20

DGI 2014 - Védelem, biztonság és térinformatika

A geo-intelligencia konferencia holnap kezdődik a QEII konferenciaközpontban, a Westminster Abbey és a RICS, a névjegyzékes földmérők királyi intézménye székházának tőszomszédságában. Az első nap kizárólag észak-amerikai alkalmazásokról számolnak be, a konferencia többi napján elsősorban európai előadások hangzanak majd el. Ide lett besorolva az első nap felelős szervezője Neil  Thompson  ny.tábornok, a kanadai katonaság   Geospatial  Intelligence  szervezetének volt igazgatója  szemmélyes felkérésére megtartandó NASA World Wind Europa Challenge ismertetés is, mégpedig a párhuzamos szekciók egyikébe. A részvételi díj többezer eurós határok között mozog, de az előadókra ez nem vonatkozik. Mint ismeretes, a WWEC 2014 öt szervezője között a NASA Ames Research Center, PoliMi-Como, Jacobs Egyetem és GraphiTech mellett ott van a HUNAGI is. 
A nyíltforrású fejlesztői platform minden távérzékelési-térinformatikai alkalmazás számára sokoldalú funkcionalitással rendelkezik az elemzéstől kezdve a megjelenítésig. Ahogy erről a WWEC 2014 európai főszervezője is beszélt a múlt héten Dr. Solymár Károly helyettes államtitkárral (NFM), kívánatos lenne, hogy magyar kisvállalkozások szakemberei és egyetemi hallgatók egyaránt induljanak az európai megmérettetésen. Az akció az JRC, a FAO, az ENSZ és sok más szervezet szakértőinek bevonásával folyik, akik a zsűriben lesznek. Az eredményhirdetésre az egyetemisták esetében a FOSS4G első európai konferenciáján a brémai Jacobs Egyetemen, a már végzett, és KKV-knál dolgozó szakemberek díjátadása várhatóan az INSPIRE konferencián kerül sor. Ez utóbbi szervező gazdája Raffaele de Amicis lesz. A HUNAGI előadás arra is alkalmat teremt, hogy a hazai, dr. Siki Zoltán (BME) által összefogott FOSS4G tevékenységről is szó essen. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése