2014-12-12

Két EUROGI távmegbeszélés Big Data, majd Urban and Regional Development témakörökben

EUROGI öt témakörben indított szakmapolitikai dokumentum szövegezést.
Az öt téma:
Big and Linked Data 
Open Data
Internet of Things
SME promotion és
Urban and Regional Development.
Kialakultak a munkaközösségek, amelyek megválasztották koordinátoraikat, szövegezőiket akik munkáját megfigyelő résztvevők segítik.
A munkacsoportokhoz ajánlás alapján még most is be lehet csatlakozni, a csapatmunka is most kezdődött meg. HUNAGI örömmel ajánl tagjai vagy partnerei részéről jelentkező önkéntest a munkában való részvételre bármelyik témában. Az EUROGI majd a HUNAGI  felhívására eddig a Datakart cégvezetője és a HUNAGI főtitkár regisztrálta magát egy vagy több munkacsoportba.
A mai napon két egyórás intenzív értekezletet tartott az EUROGI elnöke és főtitkára felvezetésében a Big and Linked Data, majd délután az Urban and Regional Development témakörökben. Mindkét ülésen HUNAGI képviseletében számos, a munkát segítő javaslat, ajánlás és referenciaközlés hangzott el. Az illetékes Európai Bizottsági főigazgatóságokkal való konzultációkat követően a megszövegezett állásfoglalások az EUROGI végrehajtó bizottsága jóváhagyásával az INSPIRE konferencián kerülnek majd nyilvánosságra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése