Oldalak

2008-03-14

Információs korra szabott kormányzatról

A HUNAGI postájába érkezett meghívó érinti a térinformatikai közösség tagjainak többségét. Az éppen folyó GIS OPEN 2008 központi témája is az eFöldhivatalok voltak, a honi téradat infrastruktúra stratégia kidolgozását is az információs társadalom stratégiai albizottsága karolta fel, míg nemzetközi szinten az EU IST programjai, de egy sor ENSZ kezdeményezés: a téradat infrastruktúrára, a nemzetközi Föld Bolygó Évére és a GEOSS programra nézve is határozott társadalmi igényeknek való elvárást a szociális, gazdasági és környezeti fenntartható fejlődés elősegítését célozza melyben meghatározó jelentőségű a térinformatika mint eszköz használata és a kapcsolódó technológiák, szolgáltatások széleskörű bevezetése. A nádor utcai Közép-európai Egyetemen 2008 március 20-án délelőtt megtartandó DEMOS konferencia éppen az információs korra szabott kormányzat kiépítéséről szól (http://www.demos.hu/). Külön kiemelendő Z.Karvalics László előadása aki aBME-UNESCO Információs Társadalom- és Trendkutató Központjának alapító igazgatója. Köztudott, hogy az UNESCO az egyik kezdeményezője a földtudományi világszervezet mellett az IYPE programnak. (http://www.foldev.hu/) Ez utóbbi magyarországi nyitórendezvényére április közepén kerül sor a Természettudományi Múzeumban államelnökünk fővédnökségével a HUNAGI tagszervezeteinek remélt aktív közreműködésével.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése