Oldalak

2008-03-11

INSPIRE - Magyarországi helyzetjelentés

Tűzoltás!
HUNAGI lehetőséget kapott a Magyarországra vonatkozó helyzetjelentés elkészítésében való közreműködésre. Megállapodás alapján a KvVM számára a HUNAGI tagszervezetei összefogásával kívánja a hét folyamán a rendelkezésére álló néhány napon belül elkészíteni a jelentést. A tegnapi napon a FÖMI-ben végzett műhelymunkában megtörtént a feladat értelmezése és az egyes válaszadásban feltételezés szerint érintett szervezetek illetve intézmények beazonosítása.
A HUNAGI körlevél a teljes tagsághoz, az UNSDI HUCO felügyelő bizottságához és a partnerszervezetekhez körlevélben megy ki és minden a kérdőív táblázatban feltüntetett intézménynek csak a maga sora (sorainak) kitöltésével kell foglalkoznia. A kitöltéshez részletes útmutató tölthető le a megadott EU honlapról, amely nagyban segíti az egyértelmű és gyors adatmegadást. Segítségként az INSPIRE irányelv angol és magyar változata is rendelkezésre áll, a körlevél mellékletében. Ez lesz az első eset, hogy az INSPIRE jogszabály függelékében felsorolt alapadatkörök szerint kell számot adni a hazai helyzetről. Az alapadatkörök fogalmi meghatározását és tartalmi felsorolását is tartalmazza a segédlet. Így előfordul, hogy egyetlen alapadatkörben akár többféle adatra vonatkozó információ szükséges, hogy összegyűljön pl. a víz, szennyvíz, olaj, gáz, elektromos energia, telefon, kábeltévé stb. területéről, hogy egy különösen húzós alapadatkört említsünk.
Szerencsére időközben tagszervezetünk az MTE már jelentős segítséget adott kőzművekben illetékesek adatainak közlésével.
Az alapadatkörökhöz tartozó esetenként szubjektív szervezet/intézménymegjelölés csak a kiindulás érdekében történt és várjuk megerősítését magával az adatmegadással, illetve a kiegészítésre, módosításra vonatkozó visszajelzést, hogy a felméréssel azokat érhessük el, akik a megválaszolásban leginkább illetékesek.
Tisztában vagyunk azzal, hogy a kért csütörtök délelőtt 10 órás határidőre csak a válaszok egy része fog beérkezni, ezek viszont bekerülnek a jelentésbe. A kérdések további része az adatmegosztás gyakorlatára és egyéb, a hazai INSPIRE megvalósítás szempontjából alapvető témára vonatkozik. Mindenhol tömör és angol nyelvű válasz lesz szükséges.
HUNAGI-nak a válaszok rendezésére és a KvVM felé továbbítására mindössze egy napja lesz.
HUNAGI kéri tag- és partnerszervezeteit, hogy a munka elvégzését akkor is ütemezze be, ha objektív okok miatt az a kért határidőre nem teljesíthető. Meggyőződésünk ugyanis, hogy az INSPIRE felkészülésben felhalmozódott lemaradásunk a koordináció és az ágazatközi műhelymunka terén csak a figyelemfelkeltéssel, az érintett és felelős szervezetek aktív együttműködésével és a civil szféra bevonásával morzsolható fel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése