Oldalak

2009-10-30

Az ESRI Magyarország Felhasználói Konferencia beszámolója Kis Ágnes tollából

Térinformatikával a fenntartható fejlődésért
XIV. ESRI Magyarország Felhasználói Konferencia - 20 éve a térinformatika élvonalában


"Idén 20 éves és immár 14. alkalommal rendezte meg éves térinformatikai konferenciáját az ESRI Magyarország Kft, amelyre 2009. október 8-án került sor az óbudai Ramada Plaza konferencia központjában. A közel 250 résztvevő megismerkedhetett a világ vezető térinformatikai technológiájának újdonságaival, a terület trendjeivel, valamint a hazai és nemzetközi térinformatikai alkalmazások gyakorlati hasznosításának kiemelkedő példáival. A konferencia emellett a szakmai közélet és párbeszéd fellendítésére is alkalmat adott.
Az események sorát az „ESRI GIS vándordíj” – amelyet a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság vehetett át - illetve az idén másodszor kiosztott „Év Térinformatikusa díj” – amelyet megosztott díjazásban, Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság két térinformatikusa, Szabó Györgyi és Szabó Károly kapott – átadása nyitotta. A leginkább örömteli hír, hogy konferenciánk plenáris ülésén adhattuk át 2008-as fejlesztőmunkájáért, az ESRI Inc. „SAG” (Special Achievement in GIS) díját, az ÚTADAT térinformatikai rendszert üzemeltető Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központnak, amelyet 76 Egyesült Államok-beli illetve 71 külföldi szervezet kapott meg idén, a több mint 300.000 pályázó szervezet közül.
Az elismert hazai szaktekintélyek előadásait - 35 előadás - felvonultató programban a plenáris szekció mellett 6 alkalmazás szekció és szakmai workshop kapott helyet, többek között az e-government, az e-business és logisztika, közmű, geomarketing, valamint az oktatói GIS és a kutatás-fejlesztés témakörében.
Ez utóbbiban a HUNAGI részéről elhangzott előadás fontos üzenete az volt, hogy az EU eSDI-NET projekt korai eredményeinek tükrében sok teendő van még a hazai téradat szolgáltatások INSPIRE megfelelése érdekében. A technikai szekcióban a tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel, munkatársaink élőben, interaktív formában mutatták be termékcsaládunk legfrissebb verziójának újdonságait és fejlesztéseink eredményeit.
A tavalyi évhez hasonlóan előadást hallhattunk cégcsoportunk tulajdonosától, a konferencia fő szponzoraitól: GISDATA és NAVTEQ. Budapest Főváros Önkormányzatának képviseletében Kocsis Miklós tartott két érdekes előadást, Budapest zajtérképének térinformatikai rendszeréről illetve Budapest GIS rendszeréről a hivatali munkában. Budaörs Város Önkormányzata bemutatta, hogy hogyan és miért választották ki az ESRI-t mint új térinformatikai szállítót, és mint technológiai vezető vállalatot. Szó volt a vízügyi igazgatóságok árvízvédekezési munkálatainak támogatásáról; a régészeti és múzeumi munka támogatásáról; előadást hallottunk a miskolci környezetbarát logisztikai tervezésről - a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány segítségével. Ezen kívül többek között: a Katonaföldrajzi Információs Rendszerről; Kutatás – Fejlesztés témakörön belül geomarketingről, mobil alkalmazások integrációjáról socialnetworking (pl. facebook, iwiw) rendszerekkel.
Bemutatkozott az Egységes közműnyilvántartási rendszer koncepciója – VÁTI, Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht. előadásában, illetve gyakorlati betekintést kaptunk a geomarketing alkalmazások felhasználására a járattervezésben, a Magyar Posta előadásában.
A közönség a nap folyamán TRIMBLE GIS/GPS termékbemutatót illetve térképgalériát is megtekinthetett. Szakmai zsűrink a „Magyarország élőhelyeinek Térképi Adatbázisa” című térképe alapján Oláh Krisztinát – Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai és Botanikai Kutató Intézet - választotta az „Év térképe 2009” szakmai díj nyertesének!
A rendezvény színvonalát támogatóink - a NAVTEQ, GISDATA, Közlekedés Kft, Geox Kft, SzervízPark Kft, DIGIT és CANON, Start-IT, ClearVision, Rolling Consulting Kft. - kiállítása is emelte. A programot tombola zárta értékes nyereményekkel."
Az MTA ÖBKI díjnyertes posztere.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése