Oldalak

2010-06-24

INSPIRE a globális környezetben

A mai napon került sor a Világbank és FAO által az Európai és Közép-Ázsiai térségben támogatott földügyi projektjeinek bemutatására. A tanulságos előadásból az is nyilvánvalóvá vált, hogy a korábban Magyarországon Világbanki és FAO támogatással működő budapesti Celk-Center földügyi tudásközpont mennyire megelőzte korát, hiszen most határoztak ilyen kiválósági központ újólag történő létrehozásáról. Az előadás számos üzenete rendkívül hasznos hazai szempontból is ezen információk megosztása a hazai döntéshozókkal a HUNAGI mint független, non-profit, civil ernyőszervezet számára is alapvető cél. További három közérdeklődésre számot tartó előadás hangzott még el az ENSZ téradat-infrastruktúráról, a GEOSS biodiverzitás alprogramjáról (GEO-BONN), valamint az INSPIRE  globális szintű szerepéről, lehetőségeiről. A délelőtti szünetben az EUROGI elnöke és alelnöke beszélte meg a HUNAGI képviselőjével a magyar EU elnökség ideje alatt a hivatalos programba illesztendő, a PCC plenáris üléshez csatlakozó tervezett egynapos EUROGI konferencia főbb szakmai-tartalmi kérdéseit.  A megbeszélés előtt és azt követően a VM FTF főosztályvezető-helyettesével, Tóth Sándor úrral is történt egyeztetés. Az EUROGI főtitkára szerint a tartalmi kérdéseket az EUROGI és az EuroGeographics elnökeinek július 14-i találkozója előtt  a lehetőségek mértékéig célszerű tisztázni. Ehhez a kiindulási javaslatot a HUNAGI és EUROGI együttesen állítja össze.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése