Oldalak

2010-08-17

Magyar Űripari Klaszter (HUNSPACE) - HUNAGI találkozó Miskolcon

A Miskolci Egyetem campusa, a megbeszélés helyszíne. Kép: HUNAGI fotógyűjtemény, 2010
Homloktérben a szeptember 23-26 közötti, a visegrádi Thermál Szállóban megrendezendő Nemzetközi Űripari Műhely szervezési előkészületei álltak. Házigazda Prof. Dr. Bárczy Pál, a MÜK elnöke és az ADMATIS űripari cég vezetője volt. A megbeszélésen jelen volt Minkó Melinda asszony projektmenedzser is.
Kialakult a rendezvény szerkezeti felépítése, a részvétel feltételei és a szakmai program előzetese. 
A műhely elsődleges célja, hogy tapasztalatok átadásával, ismeretek közlésével, a lehetőségek megismertetésével hozzájáruljon a résztvevő kis- és közepes méretű vállalkozások piaci versenyképességének erősítéséhez, pályázati eredményességük fokozásához. 
A térinformatikai előadások a megnyító napjára, szeptember 23-ára esnek. A részvételi lehetőségről HUNAGI mnden tagját és partnerét értesítette. Eddig két osztrák (PROGIS, ADCON) és két magyar cég(Infoterra Magyarország Kft és AlföldGIS Kft) előadásjavaslata érkezett be, melyeket a szervezők örömmel vettek és elfogadtak. További visszajelzéseket várunk a személyesen megkeresett tagszervezeteinktől, akik a földmegfigyelés és/vagy a műholdnavigációs technológiák alkalmazásában gyűjtöttek tapasztalatot, vagy fejlesztéseik a GMES programban való részvételünk erősítése szempontjából ígéretes. Az elmúlt napokban közvetlenül megkeresett tagintézményeink és tagszervezeteink a következők voltak: 
FÖMI, OMSZ, NKP Kht, Károly Róbert Főiskola, DigiTerra Kft, Geox Kft, Esri Magyarország Kft, InterMap Kft, Compet-Terra Kft, GeoData Kft, Eurosense Kft, Tekiré Kft, GeoLevel Kft, COWI Kft, Nav N Go Kft, Infoterra Magyarország Kft. A szervezők augusztus 23-ig bezárólag várják az előadásjavaslatok beküldését (előadáscímmel, szerzők, előadó megnevezése, intézményeik, elérési adataik és az előadás rövid annotációja).
A miskolci találkozó kitűnő alkalmat adott arra, hogy a vendéglátók bemutassák a NASA, ESA, CNES együttműködésekben eredményes tapasztalatokkal rendelkező hazai űripari céget az ADMATIS Kft-t. A projektfelelősök vetített képekkel illusztrálva ismertették a nemzetközi űrállomáshoz kötődő FOCUS projekt és az EC/ESA Sentinel II. programjához kapcsolódó egyik fedélzeti felvételező eszköz tartószerkezete legyártásának lényegét. Ilyen és hasonló sikeres együttműködések tapasztalatainak átadása lesz a szeptemberi Űripari Műhely célja is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése