Oldalak

2011-04-27

Tájékoztatás a Külügyminisztériumban a V4 NVA pályázati lehetőségeiről

HUNAGI a KüM nonprofit társadalmi partner-szervezete, meghívót kapott az április 27-i tájékoztatóra, melyen Petr Vagner, a Nemzetközi Visegrádi Alap igazgatója, Jiri Sykora IVF PR vezetője és Szilágyiné Bátorfi Edit adott ismertetést a pályázati lehetőségekről. Az eseményt Prőhle Gergely helyettes államtitkár nyitotta meg. A meghívó továbbításra került a HUNAGI elnökség tagjainak is. Az eseményt három vidéki egyetemen is megismétlik Miskolcon, Szegeden és Pécsett.
A középeurópai szempontok és érdekek összehangolását célzó Visegrádi Négyek együttműködése idén ünnepli 20 éves évfordulóját. Egyetlen intézménye a Visegrádi Alap 10 éves. Eddig többezer projektet finanszírozott. Idei elnökségét Magyarország látja el. Titkárága Pozsonyban található.
Mintegy másfélszáz társadalmi szervezet képviselője részvételével tartott tájékoztatón számos, a potenciális pályázók érdeklődésére számot tartó tanulságos információt is megosztottak. Az elhangzott információk zöme megtalálható a címsorra kattintva.
A kérdések és válaszok napirendben a HUNAGI képviselője emlékeztetett arra, hogy évek óta jó kapcsolat alakult ki cseh, szlovák és lengyel társszervzteinkkel, azonban egymás szakmai rendezvényein éppen a nyevi akadályok miatt nem vesznek részt. A V4 orszzágainak kohézióját erősítené, ha pályázati uton lehetne a mobilitást és a tolmácsolást finanszírozni. A felvetésére mind Jiri Sykora PR vezető, mind Petr Vágner igazgató pozitív választ adott.
Az idei rendezvények már lezajottak illetve a következő hetekben sorra kerülnek, de a 2012. évi HUNAGI, CAGI, SAGI konferenciákon 5-5 kontingensű részvétel (lengyelek számára is megnyitva ez 15 főt jelent)  is tervezhető lenne pályázati keretek között. CAGI kezdeményezéssel és szervezésben már volt hasonló pályázatunk, azonban az nem volt sikeres.
Április 29-én kaptuk a levelet:
Tisztelt Címzett!
Köszönjük, hogy megtisztelte jelenlétével rendezvényünket. Bízunk benne, hogy tájékoztatónk segítséget nyújtott a sikeres és eredményes projektek megvalósításához. Az eseményről készített összefoglalót és az előadáson vetített prezentációt a következő oldalon találhatja meg:http://www.kormany.hu/hu/kulugyminiszterium/eu-ketoldali-kapcsolatokert-es-kulturalis-diplomaciaert-felelos-helyettes-allamtitkarsag/hirek/tajekoztato-a-kulugyminiszteriumban-nemzetkozi-visegradi-alap-palyazati-lehetosegeirol 
Üdvözlettel:
Gergály-Lukács Éva
Közkapcsolati Iroda vezetője
Külügyminisztérium"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése