Oldalak

2011-05-23

Nemzetközi konferencia a katasztrófavédelmi technológiákról

Az ÖKOPolisz Klaszter által szervezett nemzetközi rendezvény homlokterében az ajkai-kolontári vörösiszap-előntés tanulságai álltak, melyekről a védekezésben és kárelhárításban résztvevő szervezetek illtékes vezetői és együttműködő partnerei számoltak be. Vendégelőadók érkeztek Ausztriából, Kanadából, az Egyesült Királyságból, Törökországból de az ENSZ OOSA SPIDER szervezetétől is. Megnyitójában Farkas Krisztina, a Közigazgatási és Igazságügi Minisztérium helyettes államtitkára explicite hangsúlyozta a riasztószezorok, geodéziai technológiák, a radartávérzékelés és az e-közigazgatás területén megjelenő innovatív kezdeményezések jelentőségét a katasztrófavédelem területén, de szólt korrupciós behatások elleni védekezés és a monitoring feladatok szükségeségéről. A katasztrófák mögött többnyire nem csak személyi mulasztások, hanem struktúrális problémák is állnak, ami a közigazgatás szervezésében a funkcionalitást szem előtt tartó rendszerszemléletet igényli, hogy ne maradjanak felelőség nélküli területek. Jackovics Péter polgári védelmi őrnagy (BM) az EU elnökségünk ideje alatt három kiemelt területet  említett meg:  kritikus infratruktúrák védelme, az árvédekezés és a veszélyes anyagok kezelése.  Az év végére elkészül egy teljesen új katasztrófavédelmi törvény. A következő két napon a HUNAGI tagitézménye a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola részéről négy előadás is elhangzik dr. Biró Tibor dékán, Prof. Berke József, Dr. Tomor Tamás és Dr. Burai Péter docensek részéről.
Képek: HUNAGI, 2011

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése