Oldalak

2012-02-14

Kovács Zoltán és Dudás Levente előadása a Masat-1 műholdról

Kép: Dr. Vajta László BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar 
dékánja Dudás Leventével és Kovács Zoltánnal. HUNAGI, 2012
Kovács Zoltán előadása előtt felolvasta a MŰI és MÜT nevében dr. Both Előd MŰI igazgatója által küldött gratulációt, majd elmondta: az elsősorban oktatási célokat szolgáló 'Masat projekt' 2007-ben indult az BME VIK Elektronikus Eszközök Tanszéke és a Szélessávú Hírközlés és Villamosságtani Tanszék, továbbá a BME Űrkutató Csoportja oktatóinak, doktoranduszainak és hallgatóinak összefogásával, szponzori támogatás mellett. A 2000 alkatrészből álló 10x10x10 cm-es méretű szerkezetnek rázásteszten, vákumteszten és   hőteszten kellett bizonyítani, hogy megfelel az űrbeli követelményeknek. A kisérletek eredményesen zárultak előbb Budapesten, majd Nordwijkben. A következő állomás Toulouse volt, ahonnan már a lengyel PW-Sat  és a francia Robusta műholdakkal együtt a francia-guyanai Kourou űrkikötőbe érkezett. Itt egy néhány napos halasztás után végül  február 13-án felbocsátották és pályára állították egy új Vega rakétával. 
Rádióamatőrök már 71 perccel a felbocsátás után vette a jelet Floridában egy emigráns magyar.  A műhold helyi idő szerint 16:39 perckor haladt át Magyarország felett, és naponta 2-3 alkalommal lesz közvetlen vételi lehetőség a BME E épület tetején elhelyezett elsődleges vevővel illetve egy érdi másodlagos vevő segítségével. Dudás Levente bemutatta a telemetrikus adatvétel hangját és magát a nyers adatokat is, amelyek feldolgozása és további kisérletek a következő hónapokra jelentős elemzői munkát jelentenek a fiatal csapat számára.
Kapcsolatos HUNAGI képek: 
Masat-1

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése