Oldalak

2012-10-04

HUNAGI a Cyberspace konferencián



Kép: A megnyitó szereplői a kezdés előtti pillanatokban HUNAGI, 2012 

Orbán Viktor miniszterelnök jelenléte és beszéde kiemelte a kormány elkötelezettségét a kibertér biztonságát erősítő informatikai szektor szereplőinek támogatását illetően. 23 hazai infokommunikációs fejlesztés mutatkozik be itt a konferencián. A világon 300 millió ember adataival élnek vissza évente és a szervezett kiberbűnözés bevétele mára meghaladja a drogbűnözés bevételét. A tavalyi első konferencia házigazdája a brit kormány volt 2011-ben Londonban, míg a budapestit 2013 október 17-18-án a szőuli fogja követni. Így Martonyi János és Orbán Viktor beszédét Wiliam Hague és Kim Sung-Han kormányképviselők beszédei követték a megnyító ünnepségen. Ahogy a magyar külügyminiszter mondta, a múlt századtól az internetet és a kibertért örököltük. A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy a 2001.évi budapesti Internetes bűnözés elleni egyezmény máig az egyetlen nemzetközi jogi keret a területen. A brit kormány évi 2 milliárd fontot költ jövő évtől a globális kibertér biztonságának megőrzésére, a szükséges infrastruktúra kialakítására. Dél-Korea kormányának képviselője új kockázati tényezőnek nevezte a felhőszámítás (cloud computing) és az internetes dolgok (IoT) megjelenését. (Mindezt megerősíti a wellingtoni Digitális Föld Csúcson elhangzott azon adat, miszerint mára több mint 3 milliárd dolog van összekötve az internettel). A dél-koreai képviselő Kim Sung-Han megemlítette azt is, hogy az ENSZ létrehozta a GGIM tanácsadó testületét. Bővebb hírek hamarosan itt.

Ebéd után a gazdasági kihatásokkal és a személyiségi/emberi jogokkal kapcsolatos kihatásokat párhuzamos szekciók panelvitában tárgyalták. HUNAGI képviselője kérdése, hogy milyen intézkedéseket tartanak kivitelezhetőnek az internet szabadsága megtartása mellett a mára már milliárdos nagyságrendű internetes dolog rohamos terjedésével (2020-ra 15 milliárdot prognosztizálnak, melyek nagy része képes lesz adatot gyűjteni és továbbítani harmadik félnek pl. miniatűr méretű autonom repülő tárgyakkal) a személyiségi jogok és tulajdonok védelmében brit és német szakértők válaszoltak elismerve a feladat nehézségét és a kormányok felelősségét, melynek tudatában vannak és már eddig is számos hatékony lépést tettek.
A délelőtti plenáris előadásokat miniszterek, nagykövetek és nemzetközi szervezetek képviselői tartották.
Cyberspace Conference, Budapest
A délutáni szekcióüléseket a fiatalok fóruma követte, amelyben egy sor kísérő műhely és párhuzamos szekciók üzeneteit szintetizálták. A fiatalok, köztük texasi, torontói, egyetemek, a BCE, Pécsi Tudományegyetem és a Középeurópai Egyetem diákjai   lendületesen kérték a lehetőséget, hogy hatékonyan élhessenek az internet adta lehetőségekkel, felhívva a figyelmet az idő tényezőre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése