Oldalak

2012-10-19

HUNAGI aktív részvétele a balatonfüredi Infotér Konferencián

Soltész Attila, az Informatika a Társadalomért Egyesület elnöke október 15-én levélben kérte fel Barkóczi Zsoltot, a HUNAGI elnökét, a november 8-9-i, 3. Infotér Konferencia előadójának a kerekasztal szekcióban. A konferencia színhelye a balatonfüredi Anna Grand Hotel lesz, A kerekasztal-beszélgetésre 2012. november 8-án csütörtökön 14:45 órai kezdettel kerül sorra „Infokommunikáció a környezetvédelemben és a vidékfejlesztésben” címmel.
Amint Soltész Attila elnök úr levelében írta: 
"A tavalyi, nagy sikerű, több mint 1000 résztvevővel megrendezett eseményhez hasonlóan idén is az információs társadalom építésében részt vevők teljes körét szeretnénk megcélozni: a közigazgatást, a civil társadalmat, a cégeket, a kutatói-oktatói szektort és természetesen a magas rangú hazai és nemzetközi közigazgatási tisztviselőket és szakembereket.
Különösen fontosnak tartjuk, hogy a rendezvényen a központi informatikai elképzelések mellett az önkormányzatok informatikai és közigazgatás-szervezési kérdései is nagy hangsúlyt kapjanak. A legkülönbözőbb területekről érkeznek majd előadók, vendégek, és a közszférában dolgozók jelenléte a tavalyihoz hasonlóan magas lesz. Érintjük az elektronikus közigazgatás és a telekommunikáció nagy témakörei mellett a járási rendszer és az önkormányzatok informatikai kérdéseit, az oktatás, az egészségügy, a közlekedés, a szociális szektor és általában a gazdaság informatikai vonatkozásait."
A program és egyéb részletek  hamarosan a HUNAGI Események blogjában olvashatóak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése