Oldalak

2013-01-22

Még két napig lehet előadással bejelentkezni a dublini EUROGI Konferenciára

Ír társszervezetünk, az IRLOGI március 4-8 között három szakmai rendezvénynek is házigazdája Dublinban, köztük a 2013. évi EUROGI konferenciának. Ez utóbbi időpontja március 7-8.

Több mint egy évtized óta nem volt EUROGI konferencia, ezúttal azonban az EUROGI ír elnöke
az ír EU elnökségi szemeszter védnöksége alatt vállalkozott ennek megszervezésére.

Az EUROGI konferencia "ImaGIne" voltaképpen az éves EUROGI Közgyűlés (március 9) előtti hagyományos "Tagok napja" esemény magasabb szintre emelése, két napra kiterjesztve.

A rendezvény előadói a nemzetközi térinformatikai közösség elismert szaktekintélyei valamint az Európai intézmények illetékes program- és projektvezetői. 
Előzetesen bejelentett előadásokkal az EUROGI tagjai és azok (így a HUNAGI) tagjai is szerepelhetnek a programban.
Így van most is, a HUNAGI tagjai is jelentkezhetnek még előadás-javaslattal, legkésőbb január 24-ig. A magyar részvétel az EUROGI konferencián komoly marketing és referencia értéket képviselő bemutatkozási lehetőség, amelyre a HUNAGI hónapok óta felhívja a figyelmet (2012 jún 4, november 18, december 14, 2013 január 10). Egyedül a legutóbbi figyelemfelhívó bejegyzést máig 308-an olvasták. rendezvény jelentkezési részletei banner linkkel folyamatosan elérhetők voltak a HUNAGI blogjaiból, de a lehetőség ismertté válhatott a HUNAGI e-Hírlevelei folytán is, amelyek alkalmanként közel félezer hazai szakemberhez jutottak el. Mindezek ellenére nincs tudomásunk arról, hogy lenne-e magyar előadással résztvevője a rendezvénynek.

Ezúton is felhívjuk minden tagszervezetünk és tagintézményünk figyelmét, de partnereinkét is, adjanak visszajelzést, amennyiben intézményük részéről szándékukban van előadással, vagy anélkül résztvenni a rendezvényen? 
A honi részvétel lehetőséget adna arra is, hogy  a HUNAGI közössége átfogó képet kaphasson egy rövid beszámoló keretében olyan személyiségek előadásairól mint például
-  Prof. Mike Goodchild – Nemzetközi Digitális Föld Társaság alelnöke (University of California, Santa Barbara, U.S.A),
-  Geraldine McBride – SAP Észak-Amerika elnöke, 
- Ed Parsons – Google Inc.,
-  Suha Ulgen – Az ENSZ Téradat-infrastruktúra Kiválósági Központ vezetője New York.
- Prof. Jacqueline McGlade – Az Európai Környezeti Ügynökség ügyvezető igazgatója

Figyelem! az előadáskivonatok meghosszabbított beküldési határideje január 24. Kedvezményes részvételi díjas jelentkezés határideje február 1. HUNAGI tagságra célszerű hívatkozni.
Az előadáskivonatok beküldése, a résztvevői regisztrálás és szállásfoglalás mind az EUROGI honlapján keresztűl intézhetőek www.eurogi.org

Ebből kiragadva a részvételi díjtáblázat:
Inline image 1
A magyar részvétel hiányának káros következményei lennének:
- Magyarország hiánya feltűnést keltene egy olyan EUROGI rendezvényen, melyen a HUNAGI és/vagy valamelyik tagszervezete korábban mindíg, többnyire előadással jelen volt. 
- nem lehetnénk biztosak az április 4-i HUNAGI konferenciára Budapestre meghívni tervezett EUROGI elnök részvételében.
Várom olvasóink soronkívüli szíves visszajelzését a részvételi szándék esetén: hunagi@hunagi.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése