Oldalak

2014-01-16

Fájó: láthatólag egyedül Magyarország van távol a GEO X Plenáris ülés mindkét napján

A GEO az interoperábilis földmegfigyelési rendszerek rendszere kialakítása céljából végzi kormányközi együttműködésben munkáját mára 89 ország és az Európai Bizottság részvételével. Magyarország 67. tagországként csatlakozott a kezdeményezéshez, amely most jelöli ki útját és főbb feladatait 2025-ig. Az idei 10.   plenáris ülésszak második napján a tagországok többsége és az Európai Bizottság foglalta össze a GEO és GEOSS munkatervéhez kapcsolódó tevékenységét. Láthatólag a plenáris ülés eddigi másfél napján egyedül Magyarország van távol. Ez  valószínüleg az Európai Bizottság és az ESA figyelmét sem kerüli el. Képen: Az EB delegációja, éppen a 2020-ig 4 milliárd eurós Copernicus programról tart ismertetést, a mögöttük lévő sorban Magyarország helye - üresen.
Hozzátartozik a teljességhez, hogy tudomásunk szerint az NFM képviselője hétfőn részt vett az EU tagországok egyeztetésén és pénteken részt vesz a miniszteri csúcson az NFM államtitkára! Mindamellett, egy NGO szemszögéből megállapítható, hogy ebben a helyzetben megfontolsra érdemes lett volna akár az OMSZ, akár a 35 éves gyakorlati tapasztalattal rendelkező és nemzetközileg is jelentős operatív alkalmazási programokat kifejlesztő Földmérési és Távérzékelési Intézet képviselőjének delegálása a két plenáris ülésnapra. 
A szekció a közreműködő nemzetközi és regionális szervezetek hozzászólásaval, bejelentéseivel és beszámolóival folytatódott a következő sorrendben: AARSE, COSPAR, DIVERSITAS, belga miniszter,ECMWE, EEA, EPOS, ESA, CEOS, EUSatCenter, EUMETSTAT, FAO, IAF, IAG, ICIMOD, ICSU, IEEE, IHO, IOC, ISDE, ISPRS, ITC, IUGS, OGC, RCMRD, UNECA, WCRP.
(GSDI előre bejelentve a miniszteri találkozón ismerteti majd nyilatkozatát).
A moderáló amerikai elnök asszony megköszönte a hozzájárulásokat különösen azokat, amelyek igazodtak 

  • GEO munkatervhez,
  • GEO napirendjéhez,
  • GEO stratégiai kezdeményezéseihez,
  • vagy interoperabilitást szolgáló tevékenységről számoltak be.
Az egyes szervezeti hozzájárulások a www.earthobservations.org oldalról tölthetőek majd le.
 Ezt követően GEO 2012 pénzügyi helyzet bemutatására került sor. A szervezet vagyona stabil. A vagyon bár 3.1-ről 2,9 millió CHF-re csökkent, a bevételei növekedtek. A 2012.évi éves kiadás 4.8 M CHF volt, azonos az előző évivel. Az ismertetést a számvizsgáló jelentése követte.
A szünetben került sor Jeanne Faust és Prof.Maria A. Brovelli megbeszélésére a WWEC 2014 kapcsán, míg Chen úr, az ISPRS delegáció-vezetője a globális felszínborítási projekt kapcsán invitált egy délutáni programra.
A kivetített adatok szerint 2013-ban az USA 1. millió, az Európai Bizottság .738, Japán .404, Norvégia .258, míg Kína .180 millió CHF hozzájárulással élt. Franciaország, Németország, Kína, Ausztrália, Dél-Afrika, Olaszország pozitívan szólt hozzá és kérte, hogy a költségvetés tervezésben segítséget nyújtók ne csak a végrehajtó bizottság országaiból lehessenek delegálva. Kína máris eddigi támogatásának 10%os növelését jelentette be.
GEO-X Plenary and Ministerial Summit
A plenáris ülés HUNAGI felvételei a képre kattintva tekinthetőek meg.Délután az UNE Live szolgáltatásait és célát mutata be McGlade UNEP főigazgató, aki korábban az EEA vezetője volt és aki 2013-ban a GSDI  díját vehette át Addis Ababában. Ezt követően az EU standján működtetet GEO portál felépítését és szolgáltatásait mutatták be a fejlesztésben résztvevők, az  FGDC, George Mason Egyetem, IEEE és a GEO common infrastructure munkacsoport tagjai (ESA, CNR, USGS közreműködéssel). 
A szünetben egy mintegy 3000 tagot számláló, a drónok alkalmazásait népszerűsítő amerikai szervezet munkájával ismerkedtem. Tevékenységének bemutatása céljából a kapcsolatos linkek hamarosan itt találhatóak.
Vitaülés a földmegfigyelés értékéről a jövő számára
A svájci környezetvédelmi hatóság helyettes vezetője moderálásában az alábbi syemélyek fejtették ki véleményüket:

Achim Steiner, Executive Director of UNEP

Data refine decisions

Marghareta Wahlstrom

Advise: emphesize what you gain not what you loose

Gap between the capabilities of science and technology and the daily practicioners

Information on responsibility and risk

Dta should be „Useful and used”

Prof Gillet acting president University of Lausanne EPFL

Human brain project can manage much more million bytes of information

More data improve quality of decisions
Data without modell not suitable to predict
Big data – a subject of visualisation (to bring the data andestandable for the human brain) also a challenge for education
Swiss SME representative Serge Trober
Perspective of the private sector: risk reduction, risk mitigation (e.g. flooding - max. floodprints)
A napi összefoglaló itt olvasható: www.iisd.ca/geo/geox/
Kép: Beszélgetőpartnerek a csütörtök esti miniszterek és delegációvezetők számára adott fogadáson. Fotó a HUNAGI számára: Dr Valery A. Zaichko az Orosz Szövetségi Űrügynökség elnöki tanácsadója
Balról jobbra az EU delegáció vezetője Dr. Janez Potočnik DG ENVI biztos, Luca Demicheli, az EuroGeoSurvey főtitkára, az orosz delegációvezető aki a Szövetségi Hidrometeorológiai és Környezetmonitoring Szolgálat (Roshydromet) helyettes vezetője Dr.Alexander A. Macosco és a HUNAGI főtitkára, a GSDI szervezet kijelölt alternatív delegációvezetője.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése