Oldalak

2014-05-28

Együttműködő partnerszervezetünk, a HUNSPACE közgyűlésén

Prof.Dr. Bárczy Pál megnyitója
A házigazda Admatis Kft, a NIH és a Kamara képviselői
A hét éve alakult Magyar Űripari Klaszter éves közgyűlésén impozáns eredményekről és ambiciózus tervekről számolhatott be Prof. Dr. Bárczy Pál elnök.
A mai ülésen a tagokon kívül jelen volt a Nemzeti Innovációs Hivatal alelnöke, az NFM MŰI igazgatója és a HUNAGI képviselője is. A HUNSPACE két jelentős intézményi taggal bővült a BME-vel (ahol 8 tanszék összekötője a BME Egyesült Innovációs Tudásközpont), valamint a FÖMI, melynek tevékenységéről Toronyi Bence főigazgató adott dióhéjban áttekintést. Dr. Both Előd bepillantást engedett az ESA csatlakozási előkészületek helyzetébe. Sajnálattal kellett megemlítenie, hogy a március 5-i ESA meghallgatásra a MŰI és HUNAGI minden erőfeszítése ellenére messze a várakozás alatti résztvevő jelentkezett be a földmegfigyelési/térinformatikai fejlesztésekben, alkalmazásokban és szolgáltatásokban jártas KKV-k részéről! Egyedül a FÖMI jelentkezett, de sikernek számít, hogy 9 fős ESA delegáció látogatta meg a HUNSPACE közösségét is. Megjegyzendő, a június 4-i ESA PECS információs napra és vállalkozások meghallgatására szóló felhívásnak a HUNAGI  csak az OMSZ-tól kapott visszajelzést tagjai közül, hogy bejelentkeztek. Az idei és várhatóan utolsó pályázati felhívás június 10-én kerül nyílvánosságra.) 
HUNSPACE-kompetenciáját a földmegfigyelés területén mára olyan tagok fémjelzik mint a FÖMI, Geoadat Kft, Infoterra Kft. és GeoIQ  Kft.
HUNAGI részéről a földmegfigyelés témakörben hangzott el rövid tájékoztatás illetve felvetés.
- GEO és Magyarország, GEO X Miniszteri találkozó NFM h.államtitkár részvétellel, ESA-EUROGI Market Pull-Pack 1. műhelye Budapesten (HUNAGI, VM, FÖMI, MFTTT, HUNSPACE közreműködéssel), NASA INSPIRE és FOSS4G Europa Challenge pályázat szervezésében való HUNAGI közreműködés, HUNAGI - ISPIK (PL) szervezésben szekció szervezés Open source OpenData témakörben a berlini Intergeo EUROGI imaGIne konferenciáján, NymE GEO Kar IGIT konferenciája 2015 januárban, végül a HUNAGI felvetése a HUNSPACE felé egy civil szervezeti közös előterjesztés megfontolására (az MFTTT és akár a MANT bevonásával) a földmegfigyelés népszerűsítésére a széles nyilvánosság számára a napokban sydneyben megnyílt első Spaceship Earth kiállítás mintájára, melynek folytatására 2015-ben Budapesten is sor kerülhetne. Az ausztrál szervezők felajánlásával élve a folytatásban egy magyar helyszínű  adaptációhoz jó esélye lenne az illetékes hazai kormányzati és akadémiai szerveknek az EU, ESA, GEO, NASA, NOAA, ISDE, CEOS WGISS, EUROGI támogatásának megszerzésére részben a közreműködő civil szervezetek kapcsolatai mozgósításával. 
A HUNAGI felvetés összefoglalója itt, a Spaceship Earth háttérinformációi itt találhatóak: hunagi19.blogspot.com (május 16).
A közgyűlés keretében első ízben osztott HUNSPACE díjat az Űripari Klaszter elnöke. A kitüntetésben Szilágyiné Bán Anna és dr. Both Előd MŰI igazgató részesültek, akiknek jelentős szerepük volt a HUNSPACE létrejöttében és fejlődésében.
A HUNSPACE Közgyűlés egy fontos tapasztalata volt, hogy a szervezet a HUNAGI tagjainak nagyobb aktivitását várja az űripari tevékenység terén. Ebben a HUNAGI május 22-i közgyűlésén megerősített operatív vezetés (két főtitkár-helyettes bekapcsolódása) ígéretes lépés lehet előre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése