Oldalak

2015-02-07

Hosszabbítás: HUNAGI főtitkára a GSDI delegációjában

Február 4-én érkezett hír szerint a Global Spatial Data Infrastructure Association (www.gsdi.org) főtitkára Roger Longhorn ajánlására a szervezet vezetősége úgy döntött,  hogy a GEOSS és az új technológiák, trendek témakörével foglalkozó márciusi, norfolki  GEOSS műhelyen, valamint a GEO novemberi plenáris és  miniszteri találkozóján a szervezet delegációjában helyet kapjon dr.Remetey Gábor, aki 2007 óta tagja a GSDI GEO delegációjának, de összekötő a CEOS WGISS munkacsoport felé is. A döntést Prof.Dr.David Coleman elnök és a GSDI vezetősége annak figyelembevételével hozták, hogy a HUNAGI tisztségviselője jelezte, az idei 25. HUNAGI közgyűlésen leköszön posztjáról, ugyanakkor tudják róla, hogy alapító tagja a GSDI egyéni tagjait tömörítő International Geospatial Society-nek. (A kiutazásokhoz a GSDI a szállásköltségek visszatérítésével járul hozzá az egyéb költségeket a kiutazó állja, de ebbe a HUNAGI lehetőségeihez mérten szintén biztosíthat támogatást, mint ahogy ezt eddig meg is tette.) A küldetésekről a kiutazó mind a GSDI, mind a HUNAGI és közössége számára beszámol és a gyűjtött ismeretek felhasználhatóak az ESA csatlakozás kapcsán a földmegfigyeléssel kiaknázható lehetőségek realizálása érdekében.
A megbízatás meghosszabbítása azért is megtisztelő, mivel a GSDI GEO delegációjába eddig csak az FGDC, CIESIN, Esri és HUNAGI került be.  A HUNAGI jelenlegi főtitkára a GSDI szervezet összekötőjeként május első felében  részt vesz a tsukubai űrközpontban a CEOS WGISS-39 munkahetén, melynek a JAXA ad otthont.
Február 17-én videomegbeszélésre kerül sor, amelyre a HUNAGI kapcsolattartói is meghívást kaptak. 
A fentiekről rövid tájékoztatás hangzik majd el a február 9-i, az NFM MŰI által összehívott MŰTT-ŰTT testületi ülésen is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése