Oldalak

2015-06-30

EU -Kína egyezmény távérzékelési és digitális Föld témakörben

Prof. Josef Strobl ISDE vezetőségi tag révén itt a legfrissebb hír Brüsszelből: tegnap írták alá a JRC és a pekingi RADI vezetői az együttműködési szerződést az EU és Kína között a Távérzékelés és Digitális Föld témakörben. Az EU és Kína a kutatás és innováció terén komoly lépéseket tesz az összefogás érdekében. A JRC és az egykori CEODE (későbbi RADI) kapcsolatfelvételében  komoly szerepe volt Milan Konecnynek, midőn 2003-ban, elsőként Európában, Brnoban rendezte meg a 3. Digitális Föld szimpóziumot. Ezen első alkalommal vett részt a JRC. 
A Digitális Föld szervezetet akkoriban a Kínai Tudományos Akadémia elnöke elnökölte, míg főtitkári feladatait akkor is és ma is a RADI igazgatója, a képen látható Guo Huadong akadémikus  látja el, aki az ISDE szervezetet bevezette a GEO családjába is.  A mostani friss híranyag itt olvasható.
A hírhez Prof. Wang Changlin a Digitális Föld Nemzetközi Társaság ügyvezető igazgatója (RADI, Peking) ma azt tette hozzá, hogy a június 29-i ünnepélyes aláíráson részt vett a kínai miniszterelnök Li Keqiang, az Európai Bizottság elnöke,  Jean-Claude Juncker, valamint az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk is. A két aláíró Dr. Vladimir Šucha a JRC főigazgatója és Prof. Guo Huadong a RADI főigazgatója voltak.
Július 3o-31 között a JRC Digitális Föld és Referenciaadatok egysége ad otthont a Nemzetközi Digitális Föld Társaság európai tagozata alakuló ülésének, melynek házigazdái Alessandro Annoni és Sven Schade lesznek. HUNAGI 2003 óta aktív az ISDE szervezetben és egyike volt az európi tagozat létrehozására irányuló törekvések támogatóinak. Az európai tagozat létrehozására és vezetésre a nagoyai Digitális Föld csúcstalálkozó keretében rendezett vezetőségi értekezleten Prof. Manfred Ehlers kapott felhatalmazást, aki az ottani háttérbeszélgetéseken kifejezte, hogy számít a további aktív magyar közreműködésre. 
Egy brainstorming jellegű előkészítő ülésre már négy évvel ezelőtt sor került a JRC-ben, melynek eredményét a tekintélyes Int J. of Digital Earth is leközölte Alessandro Annoni,  MaxCraglia és a meghívott résztvevők mint szerzőtársai neve alatt http://hunagi8.blogspot.hu/2011/12/blog-post.htmlA résztvevők az ISDE végrehajtó bizottságának akkori európai tagjai voltak, köztük a HUNAGI képviselője is. Az űlésről annak idején a HUNAGI blog is tájékoztatott .

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése