Oldalak

2015-07-31

Duna Adatkocka pilot project ötlet az ESA ESRIN részére - megbeszélés a JRC-ben

A megbeszélésre Alessandro Annoni javaslatára és előkészítésében került sor július 30-án a JRC IES Digital Earth and Reference Data Unit-nál Robin Smith, Jean Dusart programirányítók és Alexander Kotsev IT szakember részvételével.
A megbeszélés JRC résztvevői (b-j):  Jean Dusart,
Robin Smith és Alexander Kotsev
A Duna Adatkocka ötlet még távol van attól, hogy abból  ESA pilot projekt lehessen, most az előzetes projektötlet-finomítás céljából az első egyeztetésre került sor (az emlékeztetőt a JRC készíti). Ez az alkalmazás oldaláról alapul szolgálhat arra, hogy az ESA ESRIN a pilot projektet a Duna régióra vonatkoztatva  fogalmazza meg, majd a WGISS-40 ülésen szeptember végén megtárgyalja a példát állító ausztrálokkal és amerikaiakkal. Az ESA-nak aug 6-án már módja lesz egy, az adatkocka technológiának szentelt WGISS videokonferencián az európai lehetséges elképzelést is megemlítenie. 
Törekvésünk, hogy az európai pilot projekt ESA ESRIN archív adatok felhasználásával adatkocka technológiával a Duna régióban, magyar részvétellel valósulhasson meg és érvényesüljenek olyan szempontok mint: Kárpát medence, víz, fejlett technológiák, hazai szereplők bevonása.
Ezért volt fontos - az ESA tudomásával - előbb a Duna Régió Stratégia program irányítóival egyeztetni, ami most a JRC-ben megtörtént közvetlenül a másfél napos  ISDE Európai Tagozata alakuló ülése előtt. Amint az ESA pilot projekt körvonalazódik, a hazai potenciális szereplők előzetes informálása HUNAGI csatornán is megtörténik.
Az ötlet eddig kifejezetten jó fogadtatásban részesült minden belső szakmai fórumon:időrendi sorrendben: ESA illetékese GSDI, Duna-Net magyar összekötő, HUNAGI közgyűlés, EUROGI közgyűlés, Duna Stratégia projektötletek tudományos műhely, DRS programvezetés JRC. 
Az EUROGI közgyűlése lehetőséget biztosított arra, hogy az EUROGI-nak a bécsi Duna Stratégiára kapott elődásmeghívása keretében ez a projektötlet bemutatásra kerüljön a Big Data szekcióban.
A bemutatott projektötlet:
ld. a június 6-i bejegyzést. A Danube Data Cube előadásanyag innen tölthető le:
http://s3platform.jrc.ec.europa.eu/s3-in-danube-vienna-2015
A kapcsolatos elsődleges referenciák:
Az ausztrál földtudományos szervezet  megközelítésének (GeoSciences Australia’s Data Cube)  bemutatása a májusi tsukubai WGISS-39 plenáris ülésen:
Annak bemutatása, hogyan használja fel a Data Cube technológiát Kenya esetében a CEOS (NASA, ENSz és nemzetközi alapítványok támogatásával):

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése