Oldalak

2015-11-05

Közeleg a GEO XII Plenáris és Miniszteri szintű ülése

A rendezvény közel eső helyszíneinek látképe.
A kép forrása: a Hilton weboldala
GEOXII and 2015
Ministerial Summit             
9-13 November 2015           ,
Mexico City, Mexico
Az üléseknek a Hilton szálló és a Külügyminisztérium ad otthont. A földmegfigyelés nemzetközi kormányközi együttműködését irányító genfi titkárság ezúttal is gazdag programmal várja a 100 meghívott tagország valamint a résztvevő nemzetközi szakmai szervezetek delegációit. Az előkészítés az év során folyamatos volt és az esemény weboldala jól tükrözi, mennyi ország, milyen szintű delegációval képviselteti magát. 
A GSDI szervezet delegációja tagjaként módom lesz az eseményről itt is beszámolni. A Globális Téradat Infrastruktúra Szervezet GSDI Association vezetése és delegátusai közreműködésével a GEO XII Miniszteri szintű Ülésére tegnap elkészített állásfoglalást  a genfi titkárság visszaigazolva befogadta. Ebben az ESA Duna Adatkocka pilot projektje kapcsán említésre kerül a HUNAGI is.
Magyarországról eddig nem regisztráltak delegációt, de ez így volt a 2014.évi GEO X Plenáris ülésén Genfben is. Akkor viszont Solymár Károly Balázs helyettes államtitkár úr résztvevője volt a plenáris ülést követő miniszteri csúcstalálkozónak.
Mindamellett lehetőség lesz arra, hogy hazai érdekek mentén alacsonyabb szinten is szakmapolitikai eredményeket lehessen a helyszínen elérni.  A JRC-OGC Citizen GEOSS műhelyének egyik vezetője már előre jelezte szándékát ELF (European Location Framework) keretében adódó lehetőség megbeszélésére, melyet a HUNAGI vezetése felé továbbítok majd.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése