Oldalak

2016-07-12

Beszámoló a pekingi 6. Digitális Föld Csúcsról

LU Yongxiang, aki a Kínai Tudományos Akadémia elnökeként az ISDE
első elnöke is volt, megnyitó beszédét tartja. Fotó: Remetey
A beszámoló egyre bővülő tartalommal, hivatkozásokkal és képanyaggal itt olvasható!

Nyers képanyag a rendezvényről

Tartalom:

6. Digitális Föld Csúcs konferencia és kiállítás
Mottó:  Digitális Föld a 'Big Data' korszakában
Peking, 2016. július 7-8.
Társelnökök: Guo Huadong akadémikus, CAS RADI, Beijing és Dr. Alessandro Annoni EC JRC IES DERD Unit, Ispra.
A rendezvénynek 30 országból mintegy 300 résztvevője volt. 
Prof. Abbas Rajabifard a GSDI üzenetét hozta.
Fotó: Remetey

Megnyitó beszédek
A konferenciát GUO Huadong akadémikus, az ISDE szervezet elnöke nyitotta meg. Köszöntőket mondott LU Yongxiang, az ISDE alapító elnöke, egyben a Kínai Tudományos Akadémia akkori elnöke, SHANG Yong, a Kínai Tudomány és Technológiaügyi Társulás ügyvezető alelnöke, Geoffrey Boulton, az ICSU Committee on Data for Science and Technology (CODATA) elnöke, Rajib Shaw, a pekingi Katasztrófakockázatok Integrált Kutatóintézetének (IRDR) ügyvezető igazgatója, Prof Abbas Rajabifard, a Global Spatial Data Infrastructure Társulás (GSDI) előző elnöke és XIANGLI Bin, a Kínai Tudományos Akadémia alelnöke.





GUO Huadong. Fotó: Remetey
Vezérelőadások
GUA Huadong akadémikus, az ISDE elnöke
Alessandro Annoni a JRC IES DERD vezetője
Geoffrey Boulton ICSU az Committee on Data for Science and Technology (CODATA) elnöke
Günter Schreier Német Távérzékelési Adatközpont vezetője, DLR, Oberpfaffenhofen
Prof. LI Deren akadémikus, CAS
Prof. Tim Foresman Queensland Műszaki Egyetem, Brisbane
Trevor Taylor, Open Geospatial Consortium (OGC)
Az elhangzottak alapján az előadások legfontosabb üzeneteiről szintetizáló szakcikkben lenne érdemes beszámolni  a honi érdeklődők számára




Prof.WANG Changlin. Fotó: Remetey
Párhuzamos szekciók
20 országból mintegy 200 előadásanyagot fogadtak be a rendezők. A vezérelőadásokat mindké napon 5-6 párhuzamos szekció követte az alábbi témakörökben: 
VGI 
Digital Earth Applications in the Context of Big Data I - II
The role of open standards in the era of Big Data
Digital Mountain: Big Data and Mountain Surface Process
HIST & SDIM Special Session on Space Technologies for Natural and Cultural Heritage
Crop Monitoring and Precision Agriculture
Technology advances in Digital Earth I - II Technological Systems of Digital Earth
Microwave Earth Observing
LIDAR Remote Sensing in the Era of Big Data
Digital Earth in Industry
CODATA Special Session on Open Data in a Big Data World
Hyperspectral Renmote Sensing in the Era of Big Data
Discovery, Perceiving and Conservation of Natural and Cultural Heritage Based Big Data
Global Environmental Change Remote Sensing
SAR Information Integrated Processing and Environmental Parameter Inversion

Ünnepségek, díjátadók
Erről külön bejegyzés számol be

Kiállítás és poszterek
Főbb kiállítók: CAS RADI (Institute of Remote Sensing and Digital Earth), CAS.TWAS (Centre of Excellence on Space Technology for Disaster Mitigation) oktatási, képzési és tudományos együttműködési tevékenységgel,  SuperMap térinformatikai termékszolgáltató (Hong Kong, Beijing, Tokyo), amely világszerte keres terjesztő és megoldás-szolgáltató partnereket innovatív termékeihez!, (www.supermap.com, globalsupport@supermap.com). International Centre on Space Technologies for Natural and Cultural Heritage under the auspices of UNESCO (www.unesco-hist.org)

Magyar részvételi lehetőség az ISDE munkájában
Az ISDE Titkárság igazgatója és beosztottjai kifejezték reményüket, hogy a HUNAGI-val jó és eredményes kapcsolatokat ápolhatnak a jövőben is. Gua Huadong elnök örömmel látna magyar pályázati jelentkezést is egy elkövetkező ISDE rendezvény helyszínének elnyerésére. Ennek azért is lenne jó esélye, mert Budapest elől eddig Berkeley, Peking, Tokió és a malájziai Kuching nyerte el a pályázás jogát. Ez utóbbi esetben azért nyert Sarawak Budapest ellenében, mivel a maláj kormány 150e dollár támogatást adott a szervezőknek. Egy jövőbeni hazai pályázat támogathatja a nemrég bejelentett "Digitális Jólét" országos program célkitűzéseinek megvalósítását különösen a XXI. század digitális infrastruktúrája tervezett honi kiépítését.
Várhatóan az ISDE tag HUNAGI képviselőjének (dr. Szabó György) az oktatási/projekt területen lesz jó esélye a munkába való bekapcsolódásra.
Mint egyéni ISDE tagot Prof. Tim Foresman (Queensland Egyetem) személyesen is meghívott egy leendő munkacsoportban való részvételre, melynek tagja Prof. Hiromichi Fukui (Chubu Egyetem) is. A csoport az ISDE Stratégiai Bizottsága számára készítene fehér könyvet egy adott témakörben. A javaslattal előzetesen egyetértett Dr. Mario Hernandez bizottsági társelnök is.


A rendezvény társelnöke
Dr. Alessandro Annoni
Fotó: Remetey
Soron következő ISDE rendezvények
A következő ISDE szimpózium helyszíne Sydney lesz 2017. április 3-6 között (együtt a Locate 17 konferenciával), míg a 2016 július 6-i ISDE Tanács ülésén a 2019. évi szímpózium helyszíneként elfogadták Firenzét, az olasz CNR pályázatát. Firenze második alkalommal pályázott, a nemzetközi tudományos bizottságnak mindkét alkalommal magyar meghívottja is volt. Az elnyert rendezvény címével/alcímével kapcsolatban már eszmecserére is sor került a szervezőkkel (Stefano Nativi) 

Jelentős bejelentések: "Digital Belt and Road" (DBAR) kezdeményezés 
A következő 10 évre előirányzott nemzetközi kutatóprogramot a CAS RADI (Institute of Remote Sensing and Digital Earth of the Chinese Academy of Science) kezdeményezte és abban máris mintegy 20, az egykori tengeri és szárazföldi selyemutak mentén fekvő országok vesznek részt (érdeklődni lehet: DBAR@radi.ac.cn). A program célkitűzései közül jónéhány egyfajta hasonlóságot mutat az EU Duna programjával, bár a földrajzi térség itt transzkontinentális, az utak Xiantól Isztambul és Moszkva érintésével Rotterdamig, illetve Fuzhoutól Kuala Lumpur, Nairobi, Athén és Velence városán keresztül Hollandiáig vezetnek. A tudományos együttműködés azt igyekszik demonstrálni, hogy a Big Earth Data intelligens használatával és alkalmazásaival hogyan támogatja az emberek és gazdaságok fenntartható fejlődését helyi, nemzeti és regionális szinten.
Ülésezik az IJDE szerkesztőbizottsága. Fotó: ISDE

A Nemzetközi Digitális Föld szaklap szerkesztőbizottsági ülése
Az ülésen a szerkesztőbizottság elnöke és tagjai vettek részt. A szerkesztő Prof. WANG Changlin és a kiadó Taylor & Francis képviselője részletes beszámolóit követően a bizottság jelenlévő tagjai mondták el véleményüket, javaslataikat. Magam részéről négy javaslatot is tettem, melyek jó fogadtatásban részesültek. Az ülés zártkörű volt, de annyi elmondható, hogy kiadvány impakt faktora fokozatosan növekedik és a lap a legjobb távérzékelési szaklapok közé emelkedett mindössze nyolc éves fennállása óta. Igényességét a visszaadott cikkek jelentős aránya is mutatja. (Csak zárójelben: Magyarországról eddig 4 hozzájárulás történt, ebből egyet jelentettek meg.) A legutóbbi szám (9. évfolyam 1-3. szám) 324 oldalas és olyan kiváló cikkek találhatók benne mint a Digitális Föld és az ICSU Future Earth párhuzamba állítása GUO Huadong tollából, vagy Peter Baumann et al: Big Data Analytics for Earth Sciences: the Earth Server approach, illetve Adam Lewis et al: Rapid, High-resolution Detection of Environmental Change over Continental Scales from Satellite Data - the Earth Observation Data Cube.
A szakfolyóiratban megjelent legnagyobb idézettségű vagy letöltésű cikkek első szerzőit a konferencia záróünnekségén külön kitüntették Különösen John R. Townshend (Maryland Egyetem) és Max Craglia (JRC) voltak eredményesek.

További Szakmai kiadványok
A Digitális Föld fejlesztésének és megvalósításának előmozdítása a társadalom érdekében. A 36 oldalas angol nyelvű kiadványt az International Society for Digital Earth (ISDE) szervezet 10 éves fennállása alkalmából jelentette meg az ISDE Titkárság www.digitalearth-isde.org. Jó áttekintést ad az 1999-2016 közötti időszak eseményeiről és mérföldköveiről)

China Scientific Data (új szakfolyóirat, ISSN 2096-2223)
A Kínai Tudományos Akadémia (CAS) Számítógépes Hálózatok Információs Központja (www.csdata.org) és a CAS CODATA Nemzeti Bizottsága által megjelentetett negyedéves kiadvány első száma 2016. júniusban jelent meg. Főszerkesztője Guo Huadong akadémikus (CAS Távérzékelési és Digitális Föld Intézet, Digitális Föld Tudomány Kulcs Laboratórium). Az első szám vezető cikke a Tibet-fennsík napi részletességű hóborításának elemzésével foglalkozik 2002 júliusa és 2015 áprilisa között MODIS űrfelvételek felhasználásával. A hó az egyik legaktívabb természetes elem a Föld felszínén, amely nagy hatással van a regionális térségi és globális   éghajlatváltozásra, energiaegyensulyra és vízkörforgásra. A vizsgált terület a teljes Tibeti Autonóm Régiót magágban foglalja 6.9 GB adatmennyiséggel (http://www.sciencedb.cn/dataSet/handle/55)
Ifjú kibernetikusok feladatvégrehajtási rohamban
Fotó: Remetey

Párhuzamos rendezvény: 2016 Innovation Summit on Smart City and Smart Life 
A Beijing International Convention Centre épületében egy emelettel lejebb tartották a címbeli konferenciát zömében kínai és amerikai résztvevőkkel. A kapcsolódó kiállítás résztvevői tekintve az átlagéletkor 25 év alatt volt!
A rendezvényt a Pekingi Tudomány és Technológiaügyi Társulás, a Kína-Amerika Innovációs Hálózat (http://innovationchain.org), a Pekingi Tengerentúli Tehetségek Központja (BOTC), valamint a Pekingi Mezőgazdasági és Erdészeti Tudományok Akadémiája (BAAFS) rendezte, együttműködve többek között a Kínai Mesterséges Intelligencia Társulással (CAAI). Homloktérben a városi és mezőgazdasági intelligens szállítási eszközök álltak. Képek itt.

Szakkönyv: Remote Sensing Image Fusion - A Practical Guide 
Christine Pohl (Univ Osnabrück) - John van Genderen (Univ. Twente)
ISBN: 978-1-4987-3002-0  www.crcpress.com  (Taylor & Francis Group) orders@crcpress.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése