Oldalak

2017-09-05

A NASA WWEC 2017 eredményhírdetése

Az Espooban megjelent  WWEC csapatok megérdemelt díjai a NASA kristály bölények voltak
Patrick Hogan, a NASA World Wind projektvezetője mai napon küldte meg az idei  nyílt forráskódú alkalmazásfejlesztési verseny eredményét. 
A zsűri által adot pontok alapján kialakult sorrend alapján egy megosztott első és egy második helyet díjaztak. További díjat kapott az a két csapat (Smart Pollen Monitor és Farmate), akik a legtöbb segítséget adták a Finn Digitális Fórumot megelőző két műhelynapon a többi versenyző csapatnak. Itt a kedvezményezettek adtak mosolycsekket a tanácsokért. A módszer a csapatok együttes problémamegoldását tette lehetővé. 
Végül a GODAN (Global Open Data for Agriculture and Nutrition) szervezet két különdíját Suchith Anand, a Nottinghami Egyetem tanára,  az OSGeo egyik vezetője  felkonferálásával  a WWEC tudományos bizottságának és zsűrijének magyar tagjaként adhattam át a GSDI képviseletében az AgroSphere és az AWARE projekt csapatának. A zárónapon készült videót Suchith Aland LinkedIn bejegyzésében megadott Livestream elérhetőségen keresztül lehet megtekinteni: https://livestream.com/Coup4/nasa-europa-challenge-2017/videos/162117612

A pályázók magas színvonalon ismertették pályamunkájukat. A zsűri értékelését követően az alábbi sorrend alakult ki:


Overall Rank
Project Name
Ave Score
Next Diff
Total Diff
Track
1
77.55


Academic
2
77.50
0.05
0.05
Academic
3
75.47
2.03
2.08
Academic
4
75.19
0.28
2.36
Academic
5
75.00
0.19
2.55
Academic
6
74.79
0.21
2.76
Academic
7
74.16
0.63
3.39
Academic
8
70.73
3.43
6.82
Academic
9
69.81
0.92
7.74
Professional
10
69.62
0.19
7.93
Professional
11
69.10
0.52
8.45
Academic
12
68.53
0.57
9.02
Professional
13
68.24
0.29
9.31
Professional
14
67.70
0.54
9.85
Academic
15
67.33
0.37
10.21
Professional
16
65.24
2.10
12.31
Academic
17
63.19
2.05
14.36
Academic
18
60.88
2.31
16.67
Academic
19
60.70
0.18
16.85
Academic
20
58.48
2.23
19.03
Academic
21
55.00
3.48
20.47
Academic
22
47.70
7.30
27.49
Academic


A WWEC 2017 díjnyertesei a Nokia központjában
Legfrissebb: az egyik első helyezetnek, a jordán NASA team tagoknak gratulált még a jordán koronaherceg is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése