Oldalak

2018-04-10

Megkezdődött CEOS WGISS-45 és WGCV-43 közös ülése.

Terv szerint a Magyar Űrkutatási Iroda számára rövid beszámoló is készül
Ma került sor a braziliai Sao Paulo tartományban található nemzeti űrkutatási intézet (INPE) központjában a Földmegfigyelési Műholdak Bizottsága (CEOS) Információs Rendszerek és Szolgáltatások (WGISS), valamint a Kalibrációs és Validálási (CalVal) munkacsoportok közös ülésére.
A még gyógyuló bordatörésem miatt a szakmai eseményen a szervezők jóvoltából távközvetítéssel, otthonról vehetek részt és első ízben nem is az éppen megszűnő GSDI szervezet képviseletében, hanem az NFM-MŰI égisze alatt működő GEO nemzeti levelezőjeként. 
A mai napon elsőként a GEO munkaprogramhoz való hozzájárulásról Steven Hosford (CEOS) beszélt, majd Paola De Salvo (GEO Titkárság) beszámolójára került sor.
A CEOS hozzájárulása a GEO 2018-2020 évi három éves munkaprogramjához tematikai és keresztmetszeti szemszögből volt felvezetve. A tematika szerint az Éghajlat, Szénstratégia, Földművelés, Katasztrófák,az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok (SDGs), Víz, Óceánok és partvidékek valamint a Sarkvidékek és Biológiai sokféleség kerültek kiemelésre. A témákat együttesen érintő, négy kereszt-kérdéskör az Adathozzáférés, Adatminőség, Virtuális műholdkonstellációk  alkalmazása, valamint az Ismeretek terjesztése voltak.

Paolo de Salvo a GEOSS közös infrastruktúrájának (GCI)  építését a kezdetektől (2005) egészen napjainkig követte nyomon, bemutatva a főbb állomásokat (adattárház (2008), első adatportál (2010), brokerelt adathozzáférési infrastruktúra (2012) és a GEOSS új portálja (2017). Ez utóbbi mai vagyonát mintegy 170 brokerelt katalógus, 5000 adatszolgáltató és mintegy 414 millió adatforrás jellemzi.További új funkciók: Térkép-alapú, interaktív, önmagyarázó és segédlettel támogatott felhasználói felület, Egyszerű és kiterjesztett keresési lehetőség, Okos szűrés: általános, szakmai közösség szerinti, adattól-függő szűrési lehetőség, Információközlő és megjelenítési szolgáltatások, Felhasználói testreszabás, Geo-lokalizálási szolgáltatások, Alaptérkép megválaszthatóság.

A WGISS és WGCV bemutatkozó összefoglalóit Mirko Albani (ESA ESRIN) és Kurtis Thome, a munkacsoportok vezetői tartották.

A szünet után Brian Killough a CEOS rendszermérnöki iroda részéről átfogó betekintést adott 
A Mirko Albani által vezetett Adatmegőrzési szakértői csoport előadástémái a következők voltak:
  • Adatformátumok és interoperabilitás a Federated Data Access együttműködésben

  • Minőségi indikátorok a metaadatok feltalálásában
  • A WGCV munkacsoport tevékenységének támogatása a CEOS adatkockákkal és a CEOS teszt-területek adathozzáférésével 
A WGCV minden CEOS műholdtulajdonost felkért arra, hogy rendszeresen gyűjtsön adatokal CalVal teszt területeken (beleértve a CEOS referencia-helyszíneket is)  

M.Thankappan a 'Digitális Föld Ausztrália' projekt keretében az üzemszerű adatkocka módszertan alkalmazását mutatta be az elemzésre kész adatok (ARD) előállítására.Az ezzel kapcsolatos fejlesztési projekt három vizsgálatot foglal magába: ARD korrekciós paraméterek érzékenységvizsgálata, időbeli stabilitás és terepi validáció. 
  • Szabványosítás és a legjobb gyakorlatok (pld. ISO 19159-3)
Minden egyes előadástémát egy-egy WGISS és WGCV munkabizottsági tag közösen adott elő.
(Beszámoló szerkesztés alatt).


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése