Oldalak

2009-04-07

A hazai eSDI-Net nemzeti műhely utólagos értékelése

All image courtesy: eSDINet+ Progress Report, March 2009 INI-Graphics Net Foundation
Az eSDI-Net+ EU projekt vezetése utólagos felmérést készít a nemzeti műhelyekre vonatkozó visszajelzésekról. Ennek keretében egyrészről a résztvevőktől megelégedettségi űrlapok kitöltését várják, másrészről a szervezőknek (esetünkben a HUNAGI-nak) kell egy adott szempontrendszer szerint válaszokat adni.
Az tematikus és regionális téradat infrastruktúrák értékeléséről előadást tervezünk az MFTTT nyíregyházi Vándorgyűlésén, míg a HUNAGI elnöksége holnap tárgyalja meg a második, kiterjesztett hazaieSDI-Net+ műhely megrendezését (térinformatikai adatbázis szolgáltatások értékelése címmel) egy nagyobb szakmai esemény keretei között, kapcsolódva az EURADIN nemzeti műhelyhez. A 2. hazai eSDI-Net+ mhely az első találkozó konklúziójára épít, amikor is a jelenlévők egyetértésével övezve dr. Mihály Szabolcs FÖMI főgazgató javasolta az eSDI_Net+ módszertan alkalmazását minden hazai szolgáltatás értékelésére az INSPIRE felkészülés területén. A javaslatot a HUNAGI elnöksége megküldte a HUNGIS Kuratóriumának is, hogy e téma legyen a középpontjában az együttesen szervezendő Nemzeti Térinformatikai Konferenciának. Időközben azonban a HUNGIS Alapítvány megszűnéséről határozott. Az első eSDI-Net+ műhelyre vonatkozó űrlapot a résztvevők közül tegnap óta az MTA ÖBKI, a FÖMI és a HungaroCAD egy-egy résztvevő szakértője juttatta vissza kitöltve, a többségtól a visszacsatolást ma délutánig várjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése