Oldalak

2009-04-05

Közadatok újrahasznosítása - HUNAGI feladatcsoport alakulna

Az ePSInet meghívására HUNAGI részt vett az ePSIplus program februári tematikus (térinformatikai,meteorológiai és jogi információk témakörű) zárótalálkozóján. Ennek egyik mára beérő eredménye, hogy csütörtökön a PSI jogszabályi környezet témakörben EU tender-részvételi lehetőségre kapott meghívást HUNAGI az olasz konzorciumi koordinátortól.
Tagszervezeteink, tagintézményei érdeklődés esetén adjanak visszajelzést kedd délig a gabor.remetey@gmail.com címen egy bekezdésben megfogalmazva illetékességüket, gyakorlatukat és nemzetközi projekt tapasztalatukat e fontos területen. Tagszervezeteink, tagintézményeink, továbbá a MeH és partnerszervezetünk a MATISZ a lehetőségről pénteken körlevélben is értesültek. A HUNAGI részéről még ezen a hétvégén várnak visszajelzést, tehát mindez gyors iterációt tesz szükségessé.
A péntek déli órákban Dr. Mihály Szabolcs FÖMI főigazgató, úgy is mint az MFTTT elnöke adott pozitív visszajelzést telefonon, mely szerint a szakmai feladatcsoportba delegálnának szakértőket. Ugyancsak felajánlotta támogatását a Magyar Tartalomipari Szövetség elnöke dr. Mlinarics József is, sőt a MeH Elektronikuskormányzat Központ illetékeseivel is megvan már a kapcsolat.
Hasonló hozzáállást feltételezünk a többi megcímzett és érintett szervezet részéről, akik az adatelőállítók, adatszolgáltatók, értéknövelt termék előállítók és megoldás-szolgáltatók, valamint a felhasználók közösségét képviselik akár az adminisztrációban(közigazgatásban), a tudományos és oktatási szegmensben vagy piaci szereplőként. A hétfőn beérkező további visszajelzéseket még figyelembe tudjuk venni a megkeresésre adott válaszunkban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése