Oldalak

2009-02-26

Nyílt forráskódú térinformatikai megoldások

Dr. Mihály Szabolcs főigazgató (FÖMI) megnyitja a találkozót. Kép: HUNAGI fotógyűjtemény, 2009
CASCADOSS műhelymunka-tanácskozás
Budapesten 2009. február 27-én

A rendezvény részben a 2009. január 27 és 30 között Szegeden, hasonló témában tartott összejövetel eredményeit, a felmerült kérdéseket és válaszokat volt hivatott összefoglalni, - tehát azokhoz szólt, akiknek Szegeden nem volt alkalmuk megismerni a CASCADOSS projektet, annak módszertanát -, részben pedig a Szegeden megfogalmazott gondolatok továbbvitelét tűzte ki céljául, tehát a januári résztvevők és előadók itteni megjelenése is kiemelten fontos volt.
A szervezők minden érdeklődőt örömmel vártak az államigazgatásból, az önkormányzatoktól, for- én nonprofit szférából, felsőoktatási intézményekből, kutatóhelyekről, egyaránt.
A rendezvény helyszíne a Földmérési és Távérzékelési Intézet, a részvétel előzetes regisztrációhoz volt kötött, melyre még egy emlékeztető figyelemfelhívást is kaptak tagszervezeteinl és tagintézményeink.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése