Oldalak

2006-12-12

MFTTT Emlékülés a Magyar Tudományos Akadémián

Az MTA nagyterme a hallgatósággal, az MFTTT alelnökével Klinghammer István akadémikussal, valamint Raum Frigyes alapító főtitkárral. Kép: HUNAGI fotógyűjtemény, 2006

50 évvel ezelőtt alakult meg a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelé-si Társaság

Az emlékülésre 2006 december 12-én az MTA történelmi épületében került sor. Raum Frigyes alapító főtitkár elnöklete mellett az ünnepi előadást Klinghammer István akadémikus, az MFTTT elnökhelyettese tartotta.
Az FVM részéről Benedek Fülöp szakállamtitkár köszöntötte a Társaságot amelynek hasznosságát az állam és a gazdaság szempontjából egyaránt hangsúlyozta, további jó együttműködést kívánva. Szabó Gyula ezredes, a HM Térképészeti Szolgálat parancsnoka köszöntő szavait követően Dr.Ferencz József az Erdélyi Magyar Műszaki Társaság szakosztályelnöke méltatta a határon átívelő szoros szakmai kapcsolatokat. Az ülés utáni koccintáson Detrekői Ákos akadémikus mondott pohárköszöntőt.
Az MTA Nagytermét erre az alkalomra az MFTTT jelenlegi és volt tagjain kívül még számos érdeklődő barát töltötte meg.

Itt jegyezzük meg, hogy az MFTTT egyike volt annak a 7 hazai szakmai szervezetnek, amely közös felismeréséből és elhatározásából született meg 1994-ben a térinformatika hazai interdiszciplináris szervezete, a Magyar Térinformatikai Társaság, a HUNAGI. A 1996 januárban bejegyzett társaságunk alapító okiratát az MFTTT részéről Bartos Ferenc jegyezte, aki ma is a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság főtitkára.
Ezúton is köszöntjük az 50-ik évfordulóját ünneplő alapító társszervezetünket, vezetőit és tagjait!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése