Oldalak

2014-04-23

HUNAGI javaslatát jegyzőkönyvbe vette a GISIG mai közgyűlése

GISIG Skype közgyűlésén
Giorgio Saio elnöklete mellett a mai napon 15:00-15:44 óra között  közgyűlést tartott az európai projektekben kimagaslóan sikeres GISIG, melynek Magyarországról a HUNAGI a 90-es évek második felétől rendes tagja. 
A közgyűlésen két kérdésben született egyhangú támogató szavazat:
1) GISIG vegyen részt a Smart Islands EEIG kezdeményezésben  (Ennek alapítói között további két, a HUNAGI-val régebb óta kapcsolatban álló szervezetet is találunk: a GraphiTech és az Epsilon Italia cégeket. Az előbbi vezetője Raffaele de Amicis a HUNAGI szervezőtársa a NASA World Wind Europa Challenge 2014 versenyfelhívásban, az utóbbi cégvezetője  Giacomo Martirano, aki az európai smeSpire projektet is vezeti, és tavaly két ízben is járt Magyarországon a HUNAGI 4. konferenciáján valamint a Copernicus MPP projekt műhelyen)
2) A SIEEIG igazgató tanácsában Roderic Molina GISIG műszaki igazgatót jelöli a szervezet képviseletére
HUNAGI felkérésre a Délkelet-európai Térinformatikai Társulás megbízásából is szavazott. 
Az elnöki bevezetőt, a konzorciumi tagok képviselőinek hozzászólását, valamint a szavazásokat követendően elsőként a HUNAGI részéről hangzott el hozzászólás:
amennyiben a Smart Island EEIG költségvetése ezt lehetővé teszi, HUNAGI örömmel ad otthont disszeminációs célú műhelynek a célközönség, vagyis a mediterrán szigetek iránt érdeklődők (főleg turistahivatali, turistaügynökségi és uatazási szakmai és civil közösségek) meghívásával. 
Giorgio Saio GISIG elnök a Skype videokonferencia moderátora az elhangzottakat örömmel fogadta,  jó lehetőségnek tartva aktív magyar GISIG tagok bevonásával (Prof. Márkus Béla, NymE) a HUNAGI-nak ilyen szerepet adni, és mindenesetre az ehangzott javaslat jegyzőkönyvbe vételét jelezte.
Ha elfogadják a konzorcium tagjai az esemény logikusan összhangba hoztható lesz a hónap eleje óta formálódó HUNAGI-NHIT együttműködés célkitűzéseivel is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése