Oldalak

2015-04-28

Elhunyt Prof.Bas Kok az EUROGI alapító tagja, a GSDI szervezet egykori elnöke

Prof. Bas Kok, egykori holland testvérszervezetünk a RAVI elnöke, a holland Kataszter nemzetközi kapcsolatainak korábbi irányítója, később a Delfti Műegyetem tanára, az EUROGI alapító tagja és hosszabb ideig alelnöke volt. A HUNAGI megalakulását követően többször járt Magyarországon és találkozott az akkori vezetőkkel, Havass Miklós HUNAGI elnökkel, Detrekői Ákos akadámikussal, a Műegyetem rektorával, valamint Apagyi Gézával, az FM Földügyi és Térképészeti Főosztály vezetőjével. Rokonszevet érzett a magyarországi térinformatikai törekvések iránt és támogatta a HUNAGI nemzetközi kapcsolatépítéseit. Hazája kiemelkedő kormányzati  tapasztalataira is építve az adatpolitika, az interoperabilitás és az e-kormányzat álltak munkássága középpontjában. Gyakran szerepelt a HUNAGI internetes híradásaiban 1998-2005, majd a HUNAGI Naplóban 2006-2014 között. A hír Simon Vrecartól, az EUROGI elnökétől érkezett. A kép a GEO V. Plenáris ülésén készült Bukarestben. Forrása: HUNAGI (2008).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése