Oldalak

2016-10-05

UN GGIM: Europe 3. plenáris ülése Budapesten - kitűnő hazai szervezésben

Az Eurogeographics hét eleji budapesti közgyűlését követően, (ami a szervezet első Magyarországon rendezett ilyen eseménye volt, miután az 1995-ös közgyűlést még jogelődje a CERCO tartotta hazánkban), ma került sorra az ENSZ tanácsadó szervezete a GGIM Európai tagozatának UN GGIM:Europe 3. plenáris ülésére.
Az ENSZ Global Geospatial Information Management (GGIM) európai tagozatának megalapítását ENSZ határozat alapozta meg.


A GSDI szervezet megfigyelő tagságot nyert
A megnyitó előadások előtt Bengt Kjellson elnök bejelentette, hogy  két új megfigyelő tagságra pályázó szervezet befogadásáról szavaznak a napirend szerint: a GSDI szervezetről és a ConsultingWhere. A GGIM:Europe két szervezet tevékenységét egy-egy  kivetített dián mutatta be. A jelenlévők a két jelentkezést ellenszavazat nélkül megszavazták. A GSDI szervezetet - annak megválaszott elnökének felkérésére - képviselhettem. A rendezvény megkezdése előtti percekben jó volt találkozni és beszélni mindazokkal, akikkel az elmúlt 20 évben együtt dolgozhattam a földügy és térinformatika területén. 
A rendezvény házigazdája a FÖMI az FM és az MH GEOSZ támogatásával nagyszerűen szervezte meg a plenáris ülés magyar oldali bevezető előadásait is, amelyeket Tóth Katalin, az FM Nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára és a Központi Statisztikai Hivatal elnöke, Vukovich Gabriella tartottak.

Ezt követően Dorinje Burmanje (a holland Kadastre vezetője) elnöklete mellett egy régi GSDI kolléga, Greg Scott, az ENSZ Statisztikai részlege részéről tartott vissza- és előretekintő előadást, majd Kristian Moeller a dán szervezet vezérigazgatója, GGIM:Europe végrehajtó bizottsági tagja adott beszámoló jelentést az elmúlt évről.

Minden más részletről a UN GGIM: Europe, a hazai vonatkozásokról várhatóan a FÖMI és/vagy a Földügy honlapjain illetve a Geodézia és Kartográfia szaklap hasábjain tájékozódhatnak az érdeklődők.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése