Oldalak

2013-08-15

8. Digitális Föld szimpózium HUNAGI részvétellel

Mint emlékezetes, HUNAGI pályázatának ellenében a malájziai Műegyetem (UTM) nyerte el a 2013.évi ISDE szimpózium megrendezési jogát. (A döntésre döntő befolyással volt, hogy az ISDE végrehajtó bizottsága külön értékelte, hogy a rendezés költségeihez a maláj kormányzat 30 millió forintnyi támogatást ígért.) 
A rendezvényre mintegy 1000 résztvevővel augusztus utolsó hetében kerül sor a kuchingi Sarawak Konferenciaközpontban Borneó szigetén. A HUNAGI részvételét az ISDE Tanács magyar tagja biztosítja. Részt vesz a Tanács formális ülésén, amely évente egyszer ülésezik, a terv szerint előadást tart a NASA AMS-Milanói Műegyetem-NASA AMS és a trentói GraphiTech által szervezett World Wind Europa Challenge ezévi fordulójáról augusztus 27-én, társelnöke lesz a Földmegfigyelési szekcióülésnek a megnyitó napján (26-án).. Ezen felül szerkesztőbizottsági tagként részt vesz az International Journal of Digital Earth szekfolyóirat szerkesztőségi ülésén, melyen a Taylor & Francis kiadó regionális képviselője is jelen lesz. A konferencia előadásbeosztása itt olvasható: www.hunagi.hu/G/pub/Globalis/ISDE821082013.pdf
Az ISDE konferenciáról való beszámolót megelőzően máris van néhány referencia és forráshely, amely a földmegfigyelés, a Föld mint rendszer szimulációs modellezése iránt érdeklődő hazai szakmai közösség érdeklődésére számot tarthat. Ezek a témák csúcstechnológiai fejlesztéseket és alkalmazásokat, esetleg ipari kapacitásokat igényelnek olyan területeken, ahol megfelelő színvonalú nemzetközi konzorciumokhoz csatlakozva a honi műhelyek szakértői, KKV-k eséllyel pályázhatnak az Európai Unió kutatási keretprogramja, az ESA vagy Eumetsat forrásaira.
Válogatás az elmúlt napok beérkező információiból:
Jövő héttől itt lesz letölthető a CEOS 41. bulletinje a földmegfigyelés információs rendszerek és szolgáltatások (WGIS) valamint a hitelesítési-érvényesítési CEOS szakcsoportok (Cal-Val) szervezeti híreivel, amely a GEOSS infrastruktúra rendszer műholdas közösségének munkáját tükrözi. A periodika bepillantást enged a munkacsoportok működésébe, lehetővé téve az együttműködést, amely hasznos lehet a Masat-2 szempontjából is. A Bulletin jelenleg még egy utolsó tartalmi ellenőrzés fázisában van.
További érdekesség a kínai oktatási szektor és a Berkeley  Egyetem egy-egy kutatójának (Le Yu és Peng Gong) közös cikke, amely "Google Earth as a virtual globe tool for Earth science applications at the global scale: progress and perspectives" címmel jelent meg a Taylor  Francis kiadó International Journal of Remote Sensing folyóiratában. A cikk itt érhető el Patrick Hogan figyelemfelhívása nyomán: Link itt!


Prof. WANG Changlin az IJDE szerkesztőségi igazgatója jóvoltából három cikk szabad (ingyenes) hozzáférhetősége biztosított az év végéig. Ime a minapi bejelentés szövege:


To give you a taste of the content in "International Journal of Digital Earth" I have highlighted a selection of significant articles to aid your research. 

These articles have been made FREE for you until the end of the year. Please click "Editor's Choice" image to access all papers

 

Featured articles include...

    Digital Earth 2020: towards the vision for the next decade
Max Craglia, Kees de Bie, Davina Jackson, Martino Pesaresi, Gábor Remetey-Fülöpp, Changlin Wang, Alessandro Annoni, Ling Bian, Fred Campbell, Manfred Ehlers, John van Genderen, Michael Goodchild, Huadong Guo, Anthony Lewis, Richard Simpson, Andrew Skidmore & Peter Woodgate

    Global characterization and monitoring of forest cover using Landsat data: opportunities and challenges
John R. Townshend, Jeffrey G. Masek, Chengquan Huang, Eric F. Vermote, Feng Gao, Saurabh Channan, Joseph O. Sexton, Min Feng, Raghuram Narasimhan, Dohyung Kim, Kuan Song, Danxia Song, Xiao-Peng Song, Praveen Noojipady, Bin Tan, Matthew C. Hansen, Mengxue Li & Robert E. Wolfe
    Sensors, empowerment, and accountability: a Digital Earth view from East Africa
Yola Georgiadou, Benson Bana, Robert Becht, Robert Hoppe, Justinian Ikingura, Menno-Jan Kraak, Kate Lance, Rob Lemmens, Juma Hemed Lungo, Michael McCall, Gianluca Miscione & Jeroen Verplanke
Don't forget to share this collection with your friends and colleagues too! 
Best Wishes,
Changlin WANGExecutive Editor, IJDE
www.digitalearth-isde.org"

Közben Prof. Manfred Ehlers (Chair, Competence Center for Geoinformatics - GiN, Director, Institute for Geoinformatics and Remote Sensing - IGF University of Osnabrueck) a következőkről tájékoztat:

"The article 'Advancing DE: Beyond the next generation' by Peter Woodgate, Alessandro Annoni, Sven Schade and myself is available for download at http://www.tandfonline.com/eprint/5BvNng8rNXXZDI5zDxi9/full


Végül közreadom a NASA World Wind széleskörű használatának egyik elsőszámú támogatója, a Silicon Graphics volt elnök-vezére Bob Bishop alapítványi honlapjának elérhetőségét, amely hasznos lehet ismeretgyűjtési és kapcsolatfelvételi célból egyaránt. Bob Bishop tagja volt az INSPIRE konferencián résztvevő NASA WWEC kiértékelő csapatának is és HUNAGI szervezésben találkozhattak vele a 2012. szeptemberi comoi WWEC pályázatelőkészítő nyári iskolára kiutazó öt hazai felsőoktatási intézmény diákjai, oktatói is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése