2015-05-13

WGISS-39: harmadik nap

Bár reggel belengett a szálloda épülete is egy közel 30 másodpercig tartó földrengéstől, a nap a szokásos japán fegyelmezettséggel folytatódott. A rengés epicentruma 420 km-re volt Tsukubától a tengeren, erőssége 6.8 M volt, Érdekesség, hogy a Roszkozmosz képviselője Tamara Ganina éppen tegnap tartott előadást a náluk folyó földrengés-előrejelzési módszerről és ma meg is mutatta, hogy az egyik elemző szakértőjük interneten dokumentált módon már áprilisban jelezte egy azonos nagyságrendű földrengés valószínűségét május 10-re +/- 2 napos pontossággal Honshu térségében (ahol ez most be is következett).
A mai délelőtt a WWIC munkacsoport beszámolóival folytatódott Yonsook elnökletével a NASA, a Kínai Tudományos Akadémia Optoelektronikai Intézete, a Roszkoszmosz, CEOS és a George Mason Egyetem szakértőinek közreműködésével. Középpontban a kifejlesztett OpenSearch szolgáltatás eredményeinek bemutatása voltak, de a CEOS részéről KenMcDonald beszámolt a GEO Munkatervről folyó május elejei genfi szimpóziumáról is.
A délelőtt további részében a Jaxa által vezetett GEO Vízportálról adtak ismertetéseket. A projekt honlapja: http://waterportal.ceos.org A hazai szakpolitika jelentős nemzetközi vízügyi kezdeményezések és rendezvények részese, így érdekelt lehet, hogy a portálhasználók közösségébe lépjen vagy akár adatokkal hozzájáruljon a projekthez. 
Az információcsere a WGISS munkahetek egyik fő célja. Ennek megfelelően volt felépítve a Mirko Albani (ESA) által vezetett szekció beszámoló sorozata is. Előbb maga beszélt az adatmenedzsment öt elfogadott elvéről: kereshetőség (1), elérhetőség (2), használhatóság (3-6))  megőrzés (7-8), gondoskodás (9-10). A GEO plenárisra elkészül az 
Implementation Guide, amelyen hivatalosan mintegy 25-en dolgoznak a valóságban azonban sokan lemorzsolódtak. 
Interagency piloting projects
AVHRR Dataset curation in Europe (ESA, DLR, Dundee, Uni Bern)
Adatmegőrzési konferencia PV 2015 Darmstadt 2015 november 3-5 (link az előadásban)
Adatvesztés megelőzése volt az egyik előadás témája. Az adatelőállítás jelentős pénzbe kerül, az adatvesztés nagy, esetenként pótolhatatlan veszteséget jelenthet ha erre nem fordítanak az adatgazdák és adatkezelők kellő gondot. Az USGS eljárása itt található meg: http://eros.usgs.gov/government/ratool. Fontos a felhasználók és más adagazdák szabályozott előzetes figyelemfelhívása, figyelmeztetése http://wgiss.ceos.org/purgealert
ceos.org/ourwork/workingroups/wgiss (régi WGISS weboldal).
Adatgazda legjobb gyakorlatát egy sor dokument szabályozza.Kiterjed mind az űrbeli-  légi és terepi in-situ adatokra.
A hosszútávú adatmegőrzési munkafolyamatot négy fő fázis jellemzi (initialization, consolidation (adatgyűjtés, tisztítás/előfeldolgozás, teljességelemzés, feldolgozás/újrafeldolgozás).
Lényeges a földmegfigyelési adatszolgáltatók termékeik számára digitális tárgyazonoítót adjanak.
DataCite membership: 8500 €
http://dx.doi.org
PIDkomponensek (DOI alapon): DOI prefix(DataCite tag azonosítója), DOIsuffix (adatszolgáltató azonosítása), Landing page, XML metadata fájl minden DOI számára
Digitális tárgyazonosító https://www.datacite.org/about-datacite/members Nemzetközi DOI Szervezet, London, 2009.  
Az ESA előadást követően a JAXA és NASA mutatta be gyakorlatát a DOI használatában.  Ez utóbbi  feldolgozó helye: ezid.com A NASA ESDIC DOI Public Wiki bárki számára hozzáférhető.
Digitális térgyak: adatok, szoftverek, dokumentumok, képek, metaadat fájlok,multimédia mindegyikük megőrzése feladat. Előnyben részesítendők a nyílt formátumok (védjegy és liszenszmentesek.
Információ formátumok a digitális megőrzéshez. TIFF formátum minden szempontból alkalmasak a képekhez

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése