2018-11-16

Beszámoló a CEOS WGISS-46 és a GEO plenáris üléseiről

A tárgybeli beszámoló (amely a Fény-Tér-Kép konferencia mai napján került ismertetésre),  innen tölthető le:

A 'Javaslatok és figyelemfelhívás' (24.kép) és a 'Következtetések, összefoglalás' (25.kép), valamint a köszönetnyilvánítás diáit külön is mellékelem egy további felhívással, amelyet megfontolásra javaslok, mert  időszerű  publikációs lehetőség a FIR program hazai fejlesztői számára.
Az ESA standjáról a CEOS EO4SDG kézikönyvet sikerült e-formában is hazahozni, azt innen lehet letölteni:, 
Az anyagot ma átadtam a Fény-Tér-Kép konferencia szervezőjének Kákonyi Gábornak, hogy ossza meg azt a 115 bejelentkezett résztvevővel.

2018-11-06

20 évvel ezelőtti szakmatörténeti mozzanat: Magyarország a GSDI 3. világkonferencián Canberrában

A kiotói útibeszámolómhoz hozzákezdve, kezembe akadt egy 20 évvel ezelőtti hasonló anyag.
A GSDI-3 konferencia plenáris ülése az ausztrál parlamentben
1998. novemberében a canberrai parlament épületében rendezték a GSDI szervezet 3. világkonferenciáját, melyen felkérésre Malájziával együtt volt lehetőség bemutatni a honi téradat infrastruktúra elemeit és kialakításának akkori első eredményeit. Az előadásanyag társszerzője Sikolya Zsolt, a MeH informatikai részlegének főosztályvezetője volt. A linkelt útibeszámoló viszonylag jó képet ad arról, mi is történt a küldetés folyamán. Tanulságos lehet az összeállítás ma is. 


Az FGDC igazgatójával John Muellerrel
Epilógus: a GSDI a tervnek megfelelően 2002-re bejegyzett szervezetté vált, azévi konferenciáját Budapesten tartotta 55 ország részvételével, míg mára, 16 év elteltével szerepét az ENSZ GGIM, az OGC és a Világbank összehasonlíthatatlanul kedvezőbb pozícióval és kiterjesztettséggel átvette, így a GSDI idén októberben működését már be is fejezte és jogilag is megszűnt, forrásait átadta a GGIM-nek.
A HUNAGI, OMFB, MFTTT, FVM és HUNAGI tagszervezetek részére készített akkori útibeszámolóm ma fellelt és beszkennelt változata innen tölthető le: https://documentcloud.adobe.com/link/track?uri=urn%3Aaaid%3Ascds%3AUS%3A13151b1d-0cf8-457e-8fad-e82b9b047d0c
A magyar előadásanyagot és a fóliás prezentáció képeit az RFG Napló alábbi bejegyzéséből elérhetően a felhő őrzi: https://hunagi8.blogspot.com/2016/04/visszatekintesgsdi-3-1998-ban.html

2018-10-27

A GEO Week első eseménye: 'A földmegfigyeléssel a fenntartható fejlődési célok eléréséért' GEO kezdeményezés ülése

A jövő héten Kiotóban sorra kerülő, eddigi eredményeket is megvitató, a GEO XV plenáris ülését kísérő hétfői GEO EO4SDG rendezvénnyel kapcsolatos részletek itt találhatók:

-->

2018-10-24

IRIS, az UNEP és DG Environment indikátor jelentő rendszere

Az UN Agenda 2030 végrehajtásának egyik legnagyobb kihívását az egységes indikátor jelentő rendszer alkalmazása jelenti. Az UNEP, a DG Environment együttműködésében kidolgozott IRIS (Indicator Reporting Information System) megoldást jelent az ENSZ tagországokban már régiószinttől a nemzeti jelentés elkészítéséhez szükséges alkalmazás bevezetésére, melyhez oktatás-képzés is párosul. Ezek bemutatását lehetett ma délelőtt nyomon követni az Eye on Earth dubaji konferenciáján elhangzott szekció előadásokban. Ennek elérhetőségét közel százan olvasták a hazai érdeklődők az RFG Naplón keresztül a weben, remélhetően voltak akik meg is hallgatták az előadásokat. A kérdés a földmegfigyelési információs rendszer és a nemzeti téradat infrastruktúra kapcsolódása és szerepe szempontjából különösen érdekes.

2018-10-22

HSO előadás a CEOS WGISS mai ülésnapján a DLR egyik földmegfigyelési központjában

Az Operatív Műholdas Földmegfigyelési Bizottság  Információs Rendszerek és Szolgáltatások Munkacsoportja (WGISS) oberpfaffenhofeni ülésének mai első napján került sor a magyar földmegfigyelési eredményekről és az MFTTT ad-hoc GI/EO4SDG szerzői csapat munkájáról összeállított beszámoló távelőadására. Az anyag itt tölthető le: https://documentcloud.adobe.com/link/track?uri=urn%3Aaaid%3Ascds%3AUS%3A0a91cb2b-0a7b-4c1f-b8f4-8127ca3b47a0



A hazai fejlesztések szempontjából rendkívül aktuális témakörökkel foglalkozó CEOS munkacsoport üléséről hamarosan beszámoló készül a képviselt hazai intézmények és a közreműködők részére. Az előadásanyagot kérésre megküldtem az ENSZ Fenntartható Fejlődés GGIM Akadémiai hálózata társelnökének, Maria Antonia Brovelli asszonynak, a Milánói Műegyetem professzorának is aki egyik vezérelőadója lesz a november 11-én Frascatiban megtartott Phi Bootcamp ESA-ESRIN rendezvénynek. Ez az 'űralapu megoldások bolygónk fenntarthatóságáért' témakörrel foglalkozik majd.
Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy  2006 óta most első alkalommal a Magyar Űrkutatási Iroda (HSO) képviseletében  vehettem részt és adhattam elő a CEOS WGISS ülésén és ez a WGISS oldalán is 
pozitív visszaigazolást nyert. 
Gyakran felmerül bennem a kép, amikor a 80-as évek elején, már a Bosnyák téren egyik szűk szobájában, de talán még a FÖMI Távérzékelési Digitális Feldolgozási osztály megalakulása előtt, a munkaidőn túl látogatott el a "digitális kemény maghoz" (Büttner György, Csillag Ferenc, Csornai Gábor, Hajós Tamás) a műholdas távérzékelés iránt nagy érdeklődést mutatott Stefanovits Pál akadémikus, hogy  késő estébe nyúló beszélgetést folytassunk és tanácsait hallgassuk. Még a villanyt sem tartottuk fontosnak felkapcsolni annyira a szavakra figyeltünk. Szép idők voltak.

2018-10-18

Palya Tamás előadása a Földrajz és a Statisztika Európai Fórumán (EFGS 2018)

A magyar előadó. Forrás:  EFGS Galéria.
Palya Tamás, az MFTTT GI4FFC  szerzői munkacsapatának tagja küldte a finn fővárosból a következő, képekkel illusztrált értesítést:
"2018. október 16-18-án tartják az EFGS (European Forum for Geography and Statistic 2018 - http://efgs2018.fi/) konferenciát Helsinkiben, Szabolcs MihályRemetey-Fülöpp Gábor, Zentai László kollégákkal, közös előadásunk is szerepelt a gazdag programban. (Hungarian GIS Data for the Sustainable Development Goals - http://efgs2018.fi/…/196/2018/10/PALYA_Abstract_EFGS2018.pdf), amelyet egyedüli magyarként volt szerencsém előadni. Sajnos a KSH részéről nem volt résztvevő. A konferencián több mint 200 fő vett részt, amely bemutatta a térinformatika és statisztika együttes használatának jó gyakorlatait. A konferencia jelmondata hazánkban is követendő: "Finding future together". "

2018-10-17

Visszatekintés: a Magyarország-ESA szerződés aláírása és az ünnepi program (2015. február 24)

Szöveg, program és a HUNAGI előadás elérhetősége: https://hunagi8.blogspot.com/2015/02/2015-februar-24-magyarorszag-az-esa-22.html.
Az alábbi képsor megjelenésére egy picit várni kell:

2018-09-30

Hazai résztvétel az Operatív Földmegfigyelési Műholdas Bizottság Információs rendszerek és szolgáltatások munkabizottsága munkájában

A CEOS WGISS 2006. évi plenáris ülése a Gellért Szállóban
Az Operatív Földmegfigyelési Műholdas Bizottság (CEOS) a GEO nemzetközi kormányközi földmegfigyelési együttműködés egyfajta műholdas karjának tekinthető. A CEOS egyik pillére az Információs rendszerek és szolgáltatások munkabizottsága (WGISS). http://wgiss.ceos.org  melynek munkájába  magyar szakemberek (EOGEO HU) 2005 óta kapcsolódtak be akkor a KTM, majd 2006-tól az FVM, HUNAGI és MŰI támogatásával. Magyarország eddig két ízben volt WGISS plenáris ülés helyszíne 2006 tavaszán és 2011-ben. Ezen alkalmakkal külön szekcióülés megszervezésével mód volt a hazai érintett és érdekelt szervezetek (FM, KTM, MŰI, FÖMI, OMSZ, MÁFI és mások) aktív részvételével bemutatni a hazai műhelyek eredményeit a kormányzati és akadémiai űrintézmények (űrügynökségek, elsődleges kormányzati szolgáltatók és kutatóhelyek) informatikai és szolgáltatási menedzserei számára. (wgiss.ceos.org)
Az első budapesti ülést követően a GSDI ügyvezető igazgatója Prof. Harlan Onsrud, valamint a WGISS társelnökei Ivan Petitville (ESA) és Kenneth McDonald (NASA) megegyeztek abban, hogy szervezeteik tevékenységéről folyamatosan - összekötő - révén egymást tájékoztatják. Az összekötői feladatra a GSDI akkori magyar vezetőségi tagja, a HUNAGI akkori főtitkára vállalta a megbízást. A feladat ellátását részbeni költségtérítéssel támogatták az FVM, majd jelentős mértékben a HUNAGI és GSDI hozzájárulásai.
A WGISS munkájában részt vevő hazai szakemberek fellelhető hozzájárulásait, valamint a 2006 - 2017 között, a GSDI Társulás delegálti minőségében elhangzott és magyar vonatkozásokat is magában foglaló összekötői beszámolók linkjeit az alábbi táblázat tartalmazza:

2018-09-27

Egyéni vélemény arról, hogy a NAT tervezet csökkenti a földrajz tantárgy óraszámát a gimnáziumok 9. osztályában

A https://www.oktatas2030.hu/velemenyezes/ honlapra megküldött és befogadott véleményem

Előkerült az ISPRS 1996-2000 között magyar vezetéssel működő "Erőforrások és környezeti monitoring" szakbizottságának képes beszámolója

A 44 oldalas képes beszámoló az ISPRS XIX., amszterdami kongresszusára készült. 
Innen tölthető le: 

Magán a kongresszuson is nívós szekcióülést szerveztünk, a meghívott előadók között volt a FAO távérzékelési vezetője, és a  FÖMI Távérzékelési központ két munkatársa (Csornai Gábor és Winkler Péter).
A hivatalos szakbizottsági jelentés az ISPRS Proceedings and Results XXXIII/A kötetében
jelent meg (pp. 197-214), míg a szakbizottság tapasztalatait összefoglaló elfogadott megállapításokat a kiadvány 289-290 oldalai sorolják fel. 
Ma is bőven van aktualitása az előretekintő ajánlásoknak a következő témakörökben:  spektrális jellemzők kutatása, CEOS CalVal együttműködés, növénymonitoring és kapcsolatos politikák támogatása, integrált monitoring rendszerek, katasztrófa menedzsment, globális adatbázisok létrehozása és használata, nemzetközi egyezmények és politikák támogatása, városgazdálkodás, az információs, (ezen belül a geospatial information) infrastruktúra képalkotási szegmense

2018-09-26

MFTTT az ENSZ 'We Act4SDGS' kampányának regisztrált partnere

Szeptember 25-én az MFTTT ad-hoc munkacsoportja megküldte a Fenntartható Fejlődési Célok elfogadásának 3. évfordulójára készített beszámolóját New Yorkba, az ENSZ 'We Act4SDG' kampány koordinátorának. 
A beküldött összefoglalás innen tölthető le: https://files.acrobat.com/…/dd22a2e9-cd4a-41d9-bd90-91a5c1c… Dr.Mihály Szabolcs, az ad-hoc munkacsoport vezetője ugyanakkor gondoskodott az MFTTT partnerségi regisztrációjáról a kampány weboldalán (azonosító: HU_MFTTT).
Innen is letölthető az 'élő dokumentumként' időről-időre naprakésszé tett MFTTT beszámoló elérhetőségi linkje a világméretű kampány honlapjáról:

https://docs.google.com/presentation/d/e/2PACX-1vS5YCCivkJz_p29CBSXr5oma51-HwsAYrF6_kezTXIFqhsR8NI1FjIHGroO-YRaZkGx5U5lbxZD0ieh/embed?start=true&loop=true&delayms=3000

2018-09-25

Publikus a GEO EO4SDG munkacsoport jelentése a GEO Highlights számára, benne magyar vonatkozásokkal

A GEO EO4SDG munkacsoport ma felszabadított jelentése itt érhető el:
EO4SDG Progress Report
Twitteren:
@EO4SDG
Illusztráció: magyar vonatkozású részlet az átfogó jelentésből.

2018-09-24

Fenntartható Fejlődési Célok - szeptember 25 a Cselekvés világnapja


Szeptember 25, a Cselekvés Világnapja. Az ENSZ "We Act4SDGs" kampányának célja, hogy minél többen, egyének, csoportok és szervezetek bekapcsolódjanak a Fenntartható Fejlődési Célok (FFC/SDGs) elérését előmozdító világméretű mozgalomba, beszámoljanak saját akcióikról és azokat megosszák másokkal, ezzel is erősítve az egyéni és közös cselekvések hatását.
Az alábbi előadás részletesen bemutatja a kampány célját, az ahhoz való partneri csatlakozás módját és a javasolt cselekvési köröket:
https://youtu.be/1zwqpZa2xXY?list=PLxqPwHD3yBpFQNwmysmYkSa_YvVaHhGAT
A cselekvési körök között első helyen szerepel a figyelemfelhívás, az érdekeltek/érintettek bekapcsolódásának elősegítése.
A Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság (MFTTT) Mihály Sz. által vezetett szerzői munkacsoportja az elmúlt 16 hónapban éppen azt tűzte ki célul, hogy felhívja a figyelmet azaz ENSZ Agenda 2030 program szakterületi kihívásaira és lehetőségeire, hangsúlyozva a téradatok és földmegfigyelési információs infrastruktúrák szerepét a alcélok és indikátorok monitoringjában és a KSH által továbbítandó éves nemzeti jelentések előkészítésében.
Az ENSZ "We Act4SDGs" kampánya számára készített, az MFTTT munkacsoport és tagjai tevékenységének tömör összefoglalása itt lesz letölthető:

2018-09-06

A Nemzetközi Digitális Föld Társaság 11 szimpóziuma

MariellaLiberti (CNR-IIA) levelét megosztom a fenti közérdekű felhívással, amely egyaránt  számot tarthat a honi kormányzati, ipari szervezetek és akadémiai intézmények, valamint az oktatóhelyek és szakmai társaságok érdeklődésére.
"Dear Members of the Scientific Programme Committee,
I trust you have received the eNewsletter we prepared to promote our event at best.
As done for the opening of the Call for Session, I kindly ask you to disseminate the opening of the Call for Abstracts , by forwading this eNewsletter to your colleagues and research networks and, as usual, announcing it through mailing lists, newsletters, websites and social media.
I also attach a flyer that, if you wish, may be useful to hand out in events you are attending in the future.
I thank you in advance for your kind collaboration and I will be at your disposal for any further information.
Best regards,
Mariella Liberti
ISDE 2019 -  Scientific Secretariat"


A rendezvény honlapja: 
http://www.digitalearth2019.eu/

2018-09-03

Hivatalos közlemény az ENSZ Infokommunikációs Technológiák Irodája, az ESA és a NASA World Wind idei pályázatának eredményéről



A hely is inspiráló: a Nokia Bell Lab 8 Nobel díjasa

Az UN OICT, NASA World Wind és ESA "World Challenge" pályázatával kapcsolatos augusztus 30-i sajtóközlemény és az idei pályázat összefoglalójának elérhetősége:
http://worldchallenge.live/
Az inspiráló helyszín, a Nokia nemzetközi vezetőközpontja "akikre büszkék vagyunk" tablóján ott szerepel Willard S. Boyle is, aki másodmagával fizikai Nobel-díjat nyert 2009-ben a CCD felfedezéséért, amely akkorát lendített a távérzékelésen is.
Jó érzés, hogy ezúttal is - immár hatodik alkalommal - a nemes célú nemzetközi kezdeményezés felkért közreműködője lehettem. 
A kreatív gondolkodású és innovatív diákcsapatok vezér egyéniségei - ahogy a Facebookon és LinkedIN-en követni tudom, - máris szép pályát futnak be.

2018-08-30

Földmegfigyelés és a Fenntartható Fejlődési Célok - EO4SDG webes munkacsoport ülés augusztus 29-én

A tegnap sorra került GEO EO4SDG munkacsoport ülés egyrészről a roppant mozgalmas nyári szakmai eseményeket (HLPF, GGIM stb) tekintette át a résztvevők rövid beszámolói alapján, másrészről előre tekintve, már a GEO plenáris ülés kísérő esményeként szervezendő EO4SDG szekcióülésen az információ megosztás érdekében bemutatandó esetek lehetőségét és szükségességét vetette fel. A másfél óra szinte kevésnek is bizonyult. Szóba kerültek az év további részében szervezett releváns események, köztük az ENSZ Globális Térinformatikai Kongresszusa vagy az CEOS rendezvényei.  A Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság (MFTTT) Fenntartható Fejlődési Célok támogatására Dr. Mihály Szabolcs c. egyetemi tanár vezetésével összeállt és mandátumot kapott csapata másfél éves tevékenységéről adott beszámolót az EO4SDG még augusztus közepén befogadta és azt szerkesztett formában, lényegkiemelt rövidítéssel beillesztette a globális jelentésébe. Az EO4SDG anyaga várhatóan megjelenik a GEO Highlight Report idei kiadásában is. (Amíg ez várat magára, a tavalyi kiadás innen tölthető le: GEO Highlights 2016-2017 - Group on Earth Observations) Ugyanígy szerkesztett formában elérhető lesz a 8. UN GGIM programjának és előadásainak dokumentuma is, melyet az ENSZ főtitkár is kézhez kapott.
A tegnapi ülés két vitapontjához az érdekeltekkel egyeztetve a mai napon a következő írásos hozzájárulás lett megküldve:

"ad Country progress
A summary of SDG-related activities of the Hungarian Society of Surveying, Mapping and Remote Sensing (MFTTT) was submitted as contribution to the EO4SDG report to be published by the GEO Highlight Report.
Please be advised, the voluntary SDG/GI/SDI group of the MFTTT has the intention to continue its efforts to establish and strengthen an inter-sectorial collaboration between the major stakeholders of the geospatial data (mainly managed by the Ministry of Agriculture), the official statistics (Central Statistical Office) as well as the Hungarian Space Research Office at the Ministry of Foreign Affairs and Trade. The aim is to support the monitoring and reporting of goals, targets and indicators using geospatial data, EO information as well as related technologies and capacity building.
If mandated by the MFTTT and delegated as appointed GEO correspondent by the GEO member country Hungary, as member and volunteer of the MFTTT team I am ready to present the Hungarian case from the geospatial data/EO information infrastructure point of view at the EO4SDG side-event of the GEO Week held in Kyoto in November.
Mention should be made, we are hoping to achieve the inclusion of the relevant MFTTT contribution as integrated part of the next volunteer National SDG Progress Report which was presented this year by the Minister László Palkovics of the Ministry of Innovation and Technology at the HLPF in New York in July.
A one-page summary with update will be sent to you in case of any new development in September.
The recent EO4SDG meeting provided some additional useful information on e.g. the edited UNGGIM document just released, the UN Geospatial Information Congress, the expressed need for guidance and sharing information on federated information systems and SDG data hubs, data repositories, access to analytics and enabling technologies e.g. data cubes as well as motivating actions e.g. the EO4SDG Award Program.

ad Coming events having relevance to EO4SD:
Referring the EO4SDG Award Program, please be advised, since 2013 there is an annual, international competition (World Challenge) for students and start-ups to elaborate projects (proposals) on open source apps upon the ESA-NASA Web World Wind using geospatial and EO data to provide innovative solutions in dedicated thematic areas serving a better and safer life.
This year the theme is "Utilize Satellite Data for World Peace, Health, Education and a Sustainable Earth!"
The introduction of the works of the selected and invited winners and the Award Ceremony is part of the Digital Forum of Finland, whereas besides the Finnish government (including e.g. National Land Survey), academia (e.g. Aalto University) and space industry (e.g. Nokia), the Challenge is supported by the UN Office on Information and Communication Technologies as well as the European Space Agency. Please note, Patrick Hogan (just retired from NASA) is the experienced driver of this Challenge.
The Forum began on 27th August and will be closed in the Helsinki area today. More information you can find here: http://www.worldchallenge.live/program.html 
Dr. Gabor Remetey-Fülöpp
National GEO correspondent"

Kapcsolatos linkek:
GEO EO4SDG munkacsoport a Twitteren
https://twitter.com/EO4SDG/status/1032080010792845315
GEO és az SDGs
https://www.earthobservations.org/geo_sdgs.php
HLPF - SDGs (Magas Szintű Politikai Fórum az FFC-ről, New York, 2018. július)
https://sustainabledevelopment.un.org/hlpf/2018
HLPF -SDGs  VNRs (önkéntes nemzeti - köztük a magyar - áttekintő jelentésekkel)
https://sustainabledevelopment.un.org/vnrs/
UNSD - UN GGIM 8. Ülésszaka (2018. augusztus, nemzeti jelentésekkel)