2012-02-18

Változások az INSPIRE hazai koordinációjában

Illusztráció: az VM épülete a Földügyi Főosztály második emeleti ablakaival. HUNAGI, 2012

Az INSPIRE hazai koordinációjában bekövetkező változás lesz a témája Horváth Gábor István főosztályvezetőnek, aki a HUNAGI elnöke felkérésére előadást tart a Mobil GIS konferencia plenáris megnyitóján március 21-én délután, amelynek még három kormányzati előadója lesz a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumból. Az INSPIRE eddigi tapasztalatait és a szabályozás mobil GIS környezetben való alkalmazhatóságát dr. Mihály Szabolcs, az INSPIRE eddigi tagállami felelőse az Adatok és Szolgáltatások szekció bevezető előadójaként foglalja majd össze március 22-én 8 órakor kezdődő előadásában. Az előadás összefoglalóját a szerző a következőkben adta meg:A közlekedés és a térbeli logisztikai feladatok ellátásához szüksége van a legkülönbözőbb rangú és rendű közlekedési útvonalaknak, azok mentén elhelyezkedő infrastruktúráknak, gazdasági, energetikai, logisztikai, turisztikai, természetvédelmi, vízügyi objektumoknak, adminisztratív határoknak és cím elemeknek (s hogy többet ne is említsek) az interoperábilis adatbázisokban történő fenntartására és ezen adatok szolgáltatására. Ezeknek az adatoknak és szolgáltatásaiknak a megosztása és íly módon történő használata a közlekedésben és mobil GIS tevékenységeink során létfeltétel, amely csakis a közösségek által elfogadott és megvalósított infrastruktúrában interoperábilisan működtetve képzelhető el. Az előadás ezt a gondolatot fejti ki rendszerezett formában és megoldásaikra ad választ az Európai Közösségek INSPIRE irányelve és annak megvalósítása bemutatásával, s nem utolsó sorban a térinformációs infrastruktúra terén jelentkező nemzeti feladataink és lehetséges eredményeink számbavételével."

Háttérinformációk:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése