2011-07-15

ISDE7 hírei és az ISDE8 HUNAGI pályázat

ISDE banner. Forrás: www.isde7.net
Peter Woodgate, az ISDE végrehajtó bizottsági tagja, az ausztrál CRC for Spatial Information elnök-vezérigazgatója írta minapi levelében, hogy a 7. Digitális Föld szimpóziumra eddig 430-an regisztráltak, amivel elérték a kitűzött célt. 
A HUNAGI ISDE8 pályázata most készül, ebben 350-es létszámra tervezünk együttműködő tagszervezetőnkkel a Congress Kft-vel, de akár 550 résztvevő is lehet. A HUNAGI képviselője perthi utazási költségeit az elnyert Magyar Turizmus Zrt. Konferencia Nagyköveti Program pályázat téríti, míg a részvételi díjat a LAPSI projekt fedezi. Két előadás hangzik majd el, az egyik a HUNAGI blogok által tükrözött Digitális Föld technológiák fejlődése hogyan tüköződik a HUNAGI blogokban a legutóbbi pekingi ISDE 6 óta, illetve szóban is ismertetni szükséges az ISDE végrehajtó bizottsági ülésén a magyar pályázatot. A pályázatban a Felügyelő Bizottsági tagságot elvállalta Prof. Dr. Zentai László térképész, az ELTE TGT tanszékvezetője, a Nemzetközi Térképészeti Társulás (ICA) négy évre megválasztott főtitkára. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése