2011-10-21

Esri díj hazai térinformatikai megoldásokért

Kis Ágnes Esri marketing menedzser jóvoltából az alábbiakban a HUNAGI Napló olvasói áttekintést kaphatnak az Esri nemzetközi SAP díjáról, az idei magyar kitüntetettekről és a korábban díjazott hazai szervezetekről:


Az Esri SAG díj
Az Esri megoldásait világszerte több mint 300.000 szervezet használja - a díjra közülük kerül kiválasztásra közel 70 Egyesült Államok-beli és 50 külföldi szervezet. Az Esri SAG díjat (Esri Special Achievement in GIS Award) a több száz jelölt szervezet közül, azoknak a szervezeteknek ítélik oda, akik olyan rendszert építenek ki és üzemeltetnek, amely példaként szolgál a világ GIS (térinformatikai) közössége számára. A díjátadó ünnepséget minden évben az Esri Nemzetközi Felhasználói Konferenciáján San Diego, USA-ban tartják, amelyre idén 14.000 résztvevő előtt 2011. július 13-án került sor. A díjat minden évben Jack Dangermond, az Esri elnöke és alapítója adja át. 
Az Esri idei SAG díjasai


Az Esri SAG díjat 2011-ben, Magyarországról a Vidékfejlesztési Minisztérium kapta. Sajnos az amerikai felhasználói konferencián nem tudtak részt venni, hogy  a díjat átvegyék, így azt a GDi Fórum – Esri Magyarország Felhasználói Konferencián adtuk át, 2011. október 6-án. A díjat elsősorban a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI), valamint a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság és a 12 területi Vízügyi Igazgatóság (VKKI és 12 vízügyi igazgatóság) által az elmúlt időszakban koordinált nagyszabású térinformatikai vonatkozású fejlesztéseiért kapta. Továbbá azon okból, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium háttérintézményei révén kiemelkedő szerepet játszik a hazai térképészeti és térinformatikai szakma alakításában és fejlődésében. Továbbá térinformációs technológiák felhasználása terén jellemzően és egyben számos háttérintézmény stratégiai irányként is az Esri ArcGIS platformját választotta, ilyen irányú feladataikat közel 20 éve folyamatosan az Esri térinformatikai környezeten végzik, illetve jövőbeni terveik között szerepel a VM háttérintézmények térinformatikai célú feladatainak összehangolása, (téradat-infrastruktúra), szolgáltatásszintű információs rendszerek bevezetése és megerősítése.
Magyar SAG díjasok (2009, 2010)
2009-ben a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) kapta meg a díját. A KKK belső térinformatikai rendszerének fő felhasználása az útadatok és különböző eszközök menedzselése, valamint földterület és közlekedési információk nyújtása, de a rendszert az ingatlan-nyilvántartási adatbázis ellenőrzésére és projektmonitoringra is használják. A rendszer segítségével a KKK munkatársai az ingatlantulajdonosokat is sokkal gyorsabban és pontosabban tudják informálni. Minden információ valós időben érhető el, elősegítve a megalapozottabb döntéshozatalt.
2010-ben pedig a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának képviseletében, Kocsis Miklós főtanácsos vehette át. Elkészült alkalmazások: Fővárosi Szabályozási Keretterv (FSZKT), a közhiteles földhivatali vektoros alaptérképre épülő hatósági rendszer ; Komplex Környezet- védelmi Információs Rendszer valamint a Levegőminőség előrejelző (szmogriadó) rendszer; Önkormányzati Közúti Adatbank (ÖKTA): a fővárosi közutak nyilvántartására ; Útburkolat-bontási Rendszer (ÚTBONTÁS): az üzemzavar elhárítás és javítás bejelentésére ; Fővárosi Önkormányzat Árvízvédekezési Terve (FÁT) rendszer: Budapest Főváros papír alapú árvízvédekezési terveinek korszerűsítését és egységes rendszerbe foglalását oldotta meg.
 A FÖMI és VKKI fejlesztésről angolul a SAG díj oldalán:

Az összes eddigi SAG díjazott itt tekinthető meg:

Videó és cikk a sajtótájékoztatóról:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése