2014-12-23

Álláslehetőség az Eurogeographics szervezetnél


Mai postánkból. Az EUROGI titkárságáról Ms. Milena Cerkez írja:

"Please find new information published on our website:
(Visszatekintés: Az Eurogeographics az európai sőt az azon túli térség földmérési, térképészeti és kataszteri szolgálatainak nemzetközi testülete. A szervezethez hazánk 1991-ben csatlakozott Lengyelországgal együtt elsőként térségünkből. A CERCO (ez volt a szervezet korábbi neve) southamptoni közgyűlésen - amelyen Klaus Barwinski elnöklete alatt megszavazták felvételünket - rögtön be is jelentettük, hogy a magyar földügyi szolgálat örömmel fogadná a szervezet közgyűlését az első lehetséges alkalommal. Erre 1995-ben került sor az Új Városháza dísztermében.)
Hasznos volna, amennyiben magyar pályázó is lenne a tekintélyes és befolyásos szervezet megüresedő helyeinek betöltésére jelentkezők között! 
Az Eurogeographics ügyvezető igazgatója Dave Lovell a jövő évtől a Globális Téradat Infrastruktúra szervezet megválasztott elnöke lesz, amely szervezettel HUNAGI kezdettől fogva - 1996 óta - intézményes kapcsolatot tart fenn, a szervezet alapító tagjaként.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése