A mai napon együttműködő partnerszervezetünk a HUNSPACE űripari klaszter meghívására HUNAGI főtitkára is részt vett azon a megbeszélésen, melynek tárgya az UKEESSG (Egyesült Királyság-Keleteurópa Űrirányító Csoport) kétnapos május végi budapesti rendezvényének előkészítése volt. A találkozón részt vett Ahmed SALEH úr, az UKSA igazgatója, aki egyben az UKEESSG vezetője, a MÜI igazgatója és az űrügyek National Contact Point (NCP)-ja, a HUNSPACE elnöke, klaszterbizottsági tagja és a projekt menedzsere, továbbá a magyar űripar más szervezeteinek képviselői. A megbeszélés végén Dr. Bárczy Pál professzor bejelentette a rendezvény magyar programbizottságának megalakulását. A rendezvény várhatóan lehetőséget nyújt a HUNAGI tagszervezetei és tagintézményei részére az aktív részvételre, eredményeik, képességeik bemutatására mindenekelőtt az űralkalmazások témakörében. További hír ebben a kontextusban, hogy partnerszervezetünknél a HUNSPACE-ben a földmegfigyelési témakört a jövőben Hargitai Péter (GeoAdat Kft) képviseli majd. Az együttműködés zavartalanságát az is biztosítja majd, hogy a GeoAdat cég a HUNAGI tagszervezete is.
A magyarországi térinformatikai közösség tagjai számára vagy részéről közérdeklődést feltételező hírek, felhívások. Part of this blog (April 2006 - June 2015) is historical material, "frozen in time." The blog posts dated prior June 1 2015 will no longer changed. Some links to external web sites and internal pages will not work.
2013-01-24
2013-01-23
Térinformatikai, földügyi gyakorlat lehetősége Taiwanban
Jelentkezési határidő január 31. Pályázati lehetőség csak a HUNAGI tagjainak, akik rendezték 2012. évi tagdíjbefizetésüket. Jelentkezés esetén hivatkozni szükséges, hogy szervezetük a Nemzetközi Téradat Infrastruktúra Társulás (GSDI Association) tagjának, a HUNAGI-nak tagja. Részletek a HUNAGI lehetőségek blogjában.
Jogosultak jelentkezésre a Nemzetközi Térinformatikai Társaság, az IGS tagjai is. IGS a GSDI egyéni tagokat gyújtő leányszervezete. Az IGS tagsági előnyei itt olvashatók: www.hunagi.hu/G/pub/Globalis/IGSbenefits.pdf Magyarországról is vannak tagjai még az alapítók között is.
Jelentkezés: www.geospatialsociety.org/join
.

A Duna Régió EU Stratégiája (EUSDR)
Az EUROGI - osztrák és szlovén vezetőségi tagjai figyelemfelhívása nyomán akciót fontolgat, melyhez várja tagszervezetei visszajelzését.
HUNAGI teret kíván adni tagjainak, hogy a linkelhető három dokumentum megismerését követően visszajelezhessenek.
Érdeklődésük estén kérem adják meg kapcsolati személyük elérhetőségeit és a témakör(öke)t is, amelyben közreműködésükre számíthatnánk. A visszajelzést a hunagi@hunagi.hu címen fogadjuk.
Ajánlható tematikus terület lehet többek között a víz (ez idén a homloktérbe került), az energia és az élhető vidéki és városi környezet.
EUSDR dokumentumok Simon Vrecar úr (CEKTRA, Szlovénia) jóvoltából:
Az Európai Bizottság közleménye az Európai Parlament és az Európai Tanács felé
Az EUSDR akcióterve
EUSDR prezentációs képekben
Az Európai Bizottság közleménye az Európai Parlament és az Európai Tanács felé
Az EUSDR akcióterve
EUSDR prezentációs képekben
2013-01-22
Megjelent HUNAGI 1/2013 e-Hírlevele
Amennyiben nem kapta meg ma 12:48 percig, és igényt hírleveleinkre, kérjük írjon a hunagi@hunagi.hu címre!
Az 1/2013 számot itt töltheti le.
Az 1/2013 számot itt töltheti le.
Még két napig lehet előadással bejelentkezni a dublini EUROGI Konferenciára
Ír társszervezetünk, az IRLOGI március 4-8 között három szakmai rendezvénynek is házigazdája Dublinban, köztük a 2013. évi EUROGI konferenciának. Ez utóbbi időpontja március 7-8.
Több mint egy évtized óta nem volt EUROGI konferencia, ezúttal azonban az EUROGI ír elnöke
az ír EU elnökségi szemeszter védnöksége alatt vállalkozott ennek megszervezésére.
Az EUROGI konferencia "ImaGIne" voltaképpen az éves EUROGI Közgyűlés (március 9) előtti hagyományos "Tagok napja" esemény magasabb szintre emelése, két napra kiterjesztve.
A rendezvény előadói a nemzetközi térinformatikai közösség elismert szaktekintélyei valamint az Európai intézmények illetékes program- és projektvezetői.
Előzetesen bejelentett előadásokkal az EUROGI tagjai és azok (így a HUNAGI) tagjai is szerepelhetnek a programban.
Így van most is, a HUNAGI tagjai is jelentkezhetnek még előadás-javaslattal, legkésőbb január 24-ig. A magyar részvétel az EUROGI konferencián komoly marketing és referencia értéket képviselő bemutatkozási lehetőség, amelyre a HUNAGI hónapok óta felhívja a figyelmet (2012 jún 4, november 18, december 14, 2013 január 10). Egyedül a legutóbbi figyelemfelhívó bejegyzést máig 308-an olvasták. A rendezvény jelentkezési részletei banner linkkel folyamatosan elérhetők voltak a HUNAGI blogjaiból, de a lehetőség ismertté válhatott a HUNAGI e-Hírlevelei folytán is, amelyek alkalmanként közel félezer hazai szakemberhez jutottak el. Mindezek ellenére nincs tudomásunk arról, hogy lenne-e magyar előadással résztvevője a rendezvénynek.
Ezúton is felhívjuk minden tagszervezetünk és tagintézményünk figyelmét, de partnereinkét is, adjanak visszajelzést, amennyiben intézményük részéről szándékukban van előadással, vagy anélkül résztvenni a rendezvényen?
A honi részvétel lehetőséget adna arra is, hogy a HUNAGI közössége átfogó képet kaphasson egy rövid beszámoló keretében olyan személyiségek előadásairól mint például
- Prof. Mike Goodchild – Nemzetközi Digitális Föld Társaság alelnöke (University of California, Santa Barbara, U.S.A),
- Geraldine McBride – SAP Észak-Amerika elnöke,
- Ed Parsons – Google Inc.,
- Suha Ulgen – Az ENSZ Téradat-infrastruktúra Kiválósági Központ vezetője New York.
- Prof. Jacqueline McGlade – Az Európai Környezeti Ügynökség ügyvezető igazgatója
Figyelem! az előadáskivonatok meghosszabbított beküldési határideje január 24. Kedvezményes részvételi díjas jelentkezés határideje február 1. HUNAGI tagságra célszerű hívatkozni.
Az előadáskivonatok beküldése, a résztvevői regisztrálás és szállásfoglalás mind az EUROGI honlapján keresztűl intézhetőek www.eurogi.org
Ebből kiragadva a részvételi díjtáblázat:
A magyar részvétel hiányának káros következményei lennének:
- Magyarország hiánya feltűnést keltene egy olyan EUROGI rendezvényen, melyen a HUNAGI és/vagy valamelyik tagszervezete korábban mindíg, többnyire előadással jelen volt.
- nem lehetnénk biztosak az április 4-i HUNAGI konferenciára Budapestre meghívni tervezett EUROGI elnök részvételében.
Várom olvasóink soronkívüli szíves visszajelzését a részvételi szándék esetén: hunagi@hunagi.hu
2013-01-19
HUNAGI 2013. évi eseménynaptár időrendben
http://hunagi19.blogspot.hu/p/esemenyek-idorendben.html HUNAGI Eseményblogjában az események beharangozásának hírei mellett új szolgáltatás indult tegnap: az események időrendben való felsorolása. Az eseménynaptár azokat a rendzvényeket tünteti fel, amelyek a HUNAGI közössége vagy tagjai érdeklődésére tarthatnak számot, különös tekintettel HUNAGI nemzetközi kapcsolataira (EUROGI, GSDI, ISDE és UNGIWG). Jelenleg a február-szeptember időtáv eseményeinek felsorolását tartalmazza, de a jegyzék folyamatos ápolása segíteni fogja a hazai térinformatikai közösség tájékoztatását. Érdemes e-mail-es üzenetelőfizetéssel követni a weboldal változásait (ingyenes!)
2013-01-15
Megalakult a Digitális Föld Nemzetközi Társaság fiatalokkal foglalkozó szakbizottsága
Az öttagú ISDE Young Scientist szakbizottság meghívott tagjai közül négyen az ISDE Council tagjai, köztük a HUNAGI főtitkára. A szakbizottság összetételét ma tették közzé. Feladata az ISDE és fiatal kutatók közötti kapcsolatok megteremtése és erősítése lesz
Az ISDE Ifjúsági fórumának pedig szintén van magyar tagja Dr. Kristóf Dániel (FÖMI) személyében.
Prof. Dr. Temenoujka Bandrova
Head of Laboratory on Cartography,
University of Architecture, Civil Engineering and Geodesy,
Head of Laboratory on Cartography,
University of Architecture, Civil Engineering and Geodesy,
Prof.
Dr. Fang Chen
Center for Earth Observation and Digital Earth (CEODE)
Chinese Academy of Sciences
Center for Earth Observation and Digital Earth (CEODE)
Chinese Academy of Sciences
Prof.
Dr. RNDr. Milan
Konecny, CSc
Masaryk University
Faculty of Science
Laboratory on Geoinformatics and Cartography
Faculty of Science
Laboratory on Geoinformatics and Cartography
Dr. Gábor Remetey-Fülöpp
Hungarian Association for Geo-information
Hungarian Association for Geo-information
Jean Sequeira
Laboratoire LSIS (UMR CNRS 7296)
13288 Marseille cedex 9 - France
Prof. Dr. Josef Strobl
University
of Salzburg
Department
of Geoinformatics - Z_GIS
Eredménytelen térinformatikai tárgyú beszerzési eljárás
A MÁV Zrt. Beszerzési és Logisztikai Igazgatóság az elmúlt évben "A MÁV térinformatikai rendszerének egyszeri funkcionális részvizsgálata" tárgyban beszerzési eljárást indított, amelybe a HUNAGI is bekapcsolódott. Az Értékelő Bizottság a mai napon arról értesítette a Magyar Térinformatikai Társaságot, hogy az ajánlattevő cég az eljárást eredménytelennek nyílvánította.
2013-01-14
4. HUNAGI konferencia bannere
A Szervező Bizottság által jóváhagyott figyelemfelhívó banner innen tölthető le.Az első felhívás, egyéb részletek, majd az előzetes program hamarosan itt olvasható.
2013-01-11
Búcsúvétel Detrekői Ákostól
Családja, barátai, kollegái, tanítványai, pályatársai és tisztelői voltak jelen a temetési szertartáson, amelyen az MTA Földtudományi Osztálya és a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság nevében Ádám József akadémikus, az MFTTT elnöke búcsúzott Detrekői Ákostól. Emlékét nem felejtjük, nyugodjék békében!
Rekordfelbontású magyar légifelvétel!
Képek és szöveg elsőkézből, a hazai kutatócsoport vezetője, Bakó Gábor úr jóvoltából:
" „A mai napon a Honvédség és Társadalom Baráti Kör valamint az Interspect Kutató Csoport bemutatta a világ legnagyobb részletességű légitérképét.
" „A mai napon a Honvédség és Társadalom Baráti Kör valamint az Interspect Kutató Csoport bemutatta a világ legnagyobb részletességű légitérképét.
A minden eddigi repülőgépről és műholdról készített térképfelvételnél nagyobb felbontású fotótérképen az épületek, a fák és az emberek részletességét látva tényleg egy tudományos fantasztikus filmben érezheti magát a szemlélő. A bemutatásra kerülő eljárás hatalmas áttörésnek tekinthető a földmegfigyelési, térképészeti felvételek szempontjából.
A magyar világrekord negyvenszeresen előzi meg a kémműholdak felvételeit és háromszázszorosan szárnyalja túl a legjobb földmegfigyelő szatellitek felbontását. Az új felvétel négyszer nagyobb felbontású a korábbi repülőgépről fényképezett rekordernél.
A világrekord felvétel a www.aerialrecord.com weboldalon tekinthető meg.
További információk és felvételek az info@interspect.hu vagy +36 70 615 7223 elérhetőségek valamelyikéről kérhetők.
Üdvözlettel: Interspect Csoport"
2013-01-09
4. HUNAGI Konferencia és Kiállítás időpontja: 2013. április 4.
"Mit tehetünk egy élhetőbb környezetért"
Budapest,
2013. április 4, 9-17 óra között
(már az ismert hazai és nemzetközi
eseménynaptárhoz igazítva)
A budapesti helyszín kiválasztás alatt
Előzetes megjegyzés: a térinformatikai vállalkozások számára:
A konferencia reményeink szerint egyben az EU smeSpire projekt disszeminációs rendezvénye is, amely vállalkozásaink európai versenyképességét erősítő ismereteket kíván adni a nemzetközi projekt kiváló szakértőinek részvételével. A vállalkozások érdeklődésének felkeltésében alapító partnerszervezetünk az MFTTT, de a Magyar Mérnök Kamara Geodéziai és Geoinformatikai Tagozata is aktív szerepet vállalt.

A konferencia megrendezésére várhatóan HUNAGI-IVSZ együttműködésben kerül sor, de számítunk egyezményes partnerszervezeteink, az MLBKT, ITS Hungary és HUNSPACE tagjai közreműködésére is. Figyelje a HUNAGI Naplót, mert hamarosan megjelenik az Első felhívás a részletekkel.
Egyébként a JRC és smeSpire projekt térinformatikai vállalkozásoknak szóló felmérését eddig 9 (kilenc) hazai KKV töltötte ki. A kampány - most már az MFTTT együttműködési készségével erősödve - folytatódik.

2013-01-08
EUROGI konferencia az Ír Elnökség égisze alatt
Az alábbi két kép pdf változata működő linkekkel itt tölthető le:
ImaGIne
Potentials of geospatial information to meet the challenges of a changing world
Előadáskivonat beküldési
határidő: január 14
Kedvezményes részvételi díj
befizetési határidő: február 1
Regisztráci itt
Részletek itt

2013-01-07
Eltávozott Kovács Győző is...
Alföldi István NJSZT elnök ma reggeli leveléből értesültem arról, hogy 80 éves korában, 2012. december 18-án eltávozott Kovács Győző, a honi informatikai kultúra egyik alakítója is. A HUNAGI-val akkor került kapcsolatba, amikor a Kanadai Nagykövetség kereskedelmi részlege által szervezett delegációban a 90-es évek végén együtt voltunk a Hannoveri CEBIT kiállításon és vásáron.
Nyugodjék békében !
Az alábbi linken még saját szavaival mutatja be életútját az informatikatörténeti portál. Munkás időszaka egybeesik a hazai inforatika történetével, melynek megírásában maga is tevékeny részt vállalt.
HUNAGI eseménynapló legújabb bejegyzései
Januárban
előadásbeküldés holnapig!: EGU 2013 konferencia áprilisban, Bécsben
előadásbeküldés január végéig: AGILE 2013 konferencia májusban, Leuvenben
előadásbeküldés január végéig: Digitális Föld Szimpózium 2013 augusztusban Borneon (a rendezés jogát Malajzia nyerte a HUNAGI pályázata ellenében, mivel a maláj kormány 150 e dollár támogatást ígért a rendezvény támogatására)
Februárban
Műholdnavigációs csúcs Münchenben
ePSIplatform műhely Varsóban
ENSZ Térinformatikai Munkacsoport plenáris ülés Isztambulban február-27-március 1 (meghívásos)
Márciusban
EUROGI Konferencia Dublinban ("ImaGIne" az Ír EU elnökség égisze alatt)
GIS open Székesfehérváron
Áprilisban
CEN/TC287 Európai szabványügyi térinformatikai munkacsoport ülése Norvégiában
Júniusban
INSPIRE 2013 Conference Firenze
EARSeL Workshops and Conference Matera, Olaszország
FOSS4G 2013 Nottinghamban
Részletek hamarosan további rendezvényekről:
CLGE Plenáris ülés Budapesten (meghívásos, MFTTT- MFGVE-MMK GGT rendezés)
4. HUNAGI Konferencia (Budapesten, előzetes részletekről hamarosan)
Visegrádi Alap projektműhely (Magyarországon, részletekről hamarosan)
Műszaki Térinformatikai Konferencia (Magyarországon, részletekről hamarosan)
Az eseményekről bővebben a HUNAGI Eseményblogjában itt.

2013-01-05
Szerkesztőségi rovatcikk jelenik meg a GIM International januári számában magyar vonatkozásokkal
Az Insider's View rovatba a főszerkesztő felkérésre készített rovatcikk a GIM International januári számában jelenik meg. Tartalma - éppen a budapesti Afrika Expo miatt - itt is hozzáférhető.
A február közepi Afrika Expo-ra (melyen HUNAGI a szervezőkkel történt megegyezés szerint térítésmentesen egy poszterrel részt vehet) a jelentkezési határidő 2013. január 10!
Információ: www.afrikaexpo.hu

2013-01-03
Prof. Detrekõi Ákos temetésének hivatalosan megerősített helye és ideje
Ma reggeli postánkból. A BME Rektori Kabinet hivatalos közlése:
" Detrekõi Ákos rektor Úr temetése január 11-én, pénteken, 15 órakor lesz a Magyar Szentek Templomában. "
A hírt ezúttal is dr.Szabó György jóvoltából, a Fotogrammetria és Geoinformatikai Tanszékről kaptuk.
Időközben megérkezett Czakó János jóvoltából a Geodéták blogon a gyászjelentés is:

2013-01-02
Térinformatikai műhelyeink! Még lehet előadással jelentkezni az AGILE konferenciára
Mai postánkból:
On behalf of the AGILE council, we would like to invite you to participate at the 16th AGILE International Conference on Geographic Information Science, scheduled to take place between 14 and 17 May 2013 in Leuven, Belgium, which is situated at the heart of Europe. This years’ conference will pay special attention to the role Geographic Information Science & Technology can play to help resolving the societal challenges we are facing, and to support European policy making in particular.
'This is a reminder for the call for short papers and posters for next years’ AGILE Conference which will take place in Leuven, 14-17 May.
We want to draw your attention on the fact that you need to use the mentioned templates/guidelines.
See the AGILE 2013 website for more information: http://agile.gis.geo.tu- dresden.de/web/index.php/ conference/conference-2013
31 January 2013 is the deadline for submission.
Danny, Joep and Bénédicte
Chairs AGILE 2013 Programme Committee
16th AGILE Conference on Geographic Information Science
Geographic Information Science at the Heart of Europe
14-17 May 2013, Leuven, Belgium
Geographic Information Science at the Heart of Europe
14-17 May 2013, Leuven, Belgium
On behalf of the AGILE council, we would like to invite you to participate at the 16th AGILE International Conference on Geographic Information Science, scheduled to take place between 14 and 17 May 2013 in Leuven, Belgium, which is situated at the heart of Europe. This years’ conference will pay special attention to the role Geographic Information Science & Technology can play to help resolving the societal challenges we are facing, and to support European policy making in particular.
Call for Papers
The program will offer pre‐conference workshops, keynote sessions, parallel paper presentation sessions and a poster session to share your ideas, and to explore on‐going research & future developments, including state‐of‐the‐art applications. The conference will also allow you to network with other professionals from academia, industry and government who are interested in promoting GI teaching and research activities at the European level.
Potential contributors to this conference are invited to submit:
Full papers: this track is closed now
Short papers: 2000 to 3000‐words manuscript of original and unpublished research work. High‐quality scientific and strategic (industrial and governmental) submissions will be accepted for presentation at the conference and will be published online as separate proceedings (with separate ISBN number). Papers must be written in correct English according to the submission template and formatting guidelines which can be found on the conference website. Please note that the best short papers will be invited for submission of an extended version of their paper for publication in a special issue of 2 International Journals (to be announced in January). This will process will start after the AGILE 2013 review process in April 2013.
Poster submission: 500 to 1000‐words manuscript of original scientific and strategic research work. High‐quality submissions will be accepted for poster presentations at the conference, which will provide the exceptional opportunity to stimulate scientific discussions and exchange novel ideas. Posters proposals must be written in correct English according to the submission template and formatting guidelines which can be found on the conference website.
|
"

Szerkesztőségi rovat cikkfelkérés a GIM Magazinba
A főszerkesztői megkeresés a szerkesztőség tanácsadói testülete magyar tagjához Szilveszter napján érkezett. Az egyeztetett téma: térinformatika és földmegfigyelés szerepe az afrikai országok számára az AfriGEOSS kezdeményezés és a GSDI 14 világkonferencia tükrében, megemlítve a februári budapesti AfrikaExpot és azon a HUNAGI szerepvállalását. A kézirat leadása január 3-án várható és az a GIM Magazin januári számában jelenik meg.
Fontos: e helyen is közzétesszük, hogy az AfrikaExpóra a kiállítók, érdeklődők jelentkezését január 10-ig várják a szervezők. HUNAGI poszterrel lesz jelen.
Bővebb információ: www.afrikaexpo.hu
Érdeklődés: info@afrikaexpo.hu

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)