2007-05-24

Al Gore, a globális változások és a Digitális Föld koncepció

Time magazin legfrissebb száma Al Gore-ral címlapján. Kép: HUNAGI fotógyűjtemény, 2007

Al Gore a Time magazin e heti számának címlapján

Al Gore későbbi alelnökkel az FVM szakfőosztály vezetésének jóvoltából 1990 október 23-án találkozhattam a washingtoni kormányzati sajtóklubban rendezett konferencia keretében, ahol mint a szenátus tudományügyi, technológiai és űrügyi albizottság vezetőjeként ebédbeszédet tartott a résztvevőknek. (Az albizottság a szenátus kereskedelmi, tudományügyi és közlekedési bizottsága alá tartozott.)
Az “Earth Observations and Global Change Decision Making, 1990: A National Partnership” témakörű konferencia a második volt a maga nemében és a távérzékelés mint eszköz szerepét hangsúlyozta a már akkor felismert világméretű változásokkal kapcsolatos döntések előkészítésében és meghozatalában, melyben az intézményi együttműködések jelentősége is megfogalmazásra került. (Itt ismerkedhettem meg a későbbi ISPRS elnök Lawrence Fritz-cel is, aminek nyománl aztán egy 15 évig tartó munkakapcsolat alakult ki az ISPRS VII. majd IV. műszaki bizottságával.)
Al Gore magasra ívelő késöbbi politikai karrierje során az egykori tengerészeti csillagda viktoriánus épületébe, a mindenkori alelnök munka és szálláshelyére költözhetett be. Sikertelen elnökválasztási kampányát követően (szavazatai alig maradtak el a megválasztott elnökétől) visszavonult a politikától és figyelme ismét az emberiség nagy kérdései felé fordult. Tevékenysége közismert és felrázó idei filmje még a filmakadémia zsűrijére is hatással volt. Al Gore szerepet játszott a NASA Mission to the Planet Earth programja indításában, beharangozta az information superhighway szélessávú kommunikációs korszakot, majd egy palo-altoi látogatásáról hazafelé menet egy repülőgépen adott interjúban ismertette a Digital Earth jövőképét. A bejelentésről szintén a Time magazinból értesülve a Fehér Ház sajtószolgálatától megkért és megkapott anyag a HUNAGI tagjai számára honlapján még a hír születésének hetében hozzáférhetővé vált és az ma is megtalálható a honlap www.hunagi.hu archívumában (lehet a honlap hálómesterének köszönhetően keresőprogramot is használni).

Al Gore három képernyős munkaállomása mai hivatali dolgozószobájában.
Forrás: TIME May 28, 2007 p.25

Al Gorenak és a Digitális Föld 2007. évi konferenciá-jának közvetett és közvetlen kapcsolata is van a HUNAGI-val. A volt alelnök résztvesz a konferencia bankettjén
(vele egy asztalnál ülni a meghírdetett szakmai pályázat fődíja lesz) míg a soron következő 2009. évi Digital Earth konferencia színhelyére várhatóan több pályázó mellett ismét most már harmadszor fog aspirálni a Magyar Térinformatikai Társaság is. Legutóbb Japán és az Egyesült Államok szerezte meg a rendezés jogát.
Most a Berkeley Egyetemen tartandó konferencia előtt és után a mára kínai vezetésű ISDE (International Society for Digital Earth) szervezet vezetőségi üléseket szervez, melyre a HUNAGI is hivatalos. Az elmúlt hetek egyeztetéseiről a későbbiek folyamán számolunk be.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése